Ideje volt nagyon, ezt le sem tagadhatom, az elmúlt két hétben fortélyai elsajátításának szenteltem valamennyi percem, pillanatom. Vele keltem, feküdtem, érte néha az erdei sétákat is lerövidítettem, a hozzá tartozó felfordulást rettentően élveztem. Faltól falig mindent összekentem, a szakma fogásait sorra ellestem, közben törtem a fejem, azon töprengtem, ugyan miként meséljem, hogy önjelölt tacskópiktor pajtásommal, Bóval otthonunk kifestésénél szorgalmas farkcsóválással segédkeztem.
A legjobb az lesz talán, ha az elején kezdem, a kusza történéseket a maguk sűrű egymásutánjában elétek idézem. Lejegyzem, milyen lelkesen vágtunk bele a felettébb izgalmasnak ígérkező kalandba, a teljes káoszt, a felfoghatatlan zűrzavart eredményező szakadatlan pakolásba. Az érdekesség kedvéért megemlítem, a nehéz szekrények apa ösztökélésre súlytalanul csúsztak innen oda, a komódok sietve vándoroltak a szobából a nappaliba, nem maradt más hátra, lehetett a színeket felvinni a vakolatra.
Inasnak azonnal beálltunk, direkt nekünk hajtogatott papírcsákóinkban a létra tetején egyensúlyozó Jancsi papa nyomában boldogan loholtunk. Kapkodva szedtük a tappancsunk, az apró megingásokra figyelmeztető csaholással reagáltunk, a kisebb repedések kijavításához bekevert gipszes masszába beleszimatoltunk. A helytelenkedést hiába titkoltuk, fehéren világító orrunkkal rögvest lebuktunk, az anya kezében lobogó nedves törlőkendők, a kellemetlen mosdatás elől ketten százfelé szaladtunk.
Emitt csörömpölő vödrökbe, amott zajos gépekbe botlottunk, gyanakvóan szaglásztunk, a különös eszközökkel fokozatosan megbarátkoztunk. Akadt itt karcsú fúrószár, félelmesen éles pengéjű szike, fényesen csillogó spakli, a szerszámos doboz tartalmát, mivel kiborítottam, álmomból ébresztve fel tudom mondani. A részletes listára persze biztosan senki sem kíváncsi, legyen elég annyi, a szétguruló temérdek holmi útjából folyton rakoncátlankodó bal hátsó lábammal sikerült szélsebesen elugrani.
A jelentéktelen baleset robaja a csiszolómasina fülsértő visításában elveszett, zavartalanul szemügyre vehettem, ami a földre éppen leesett. Nekem leginkább a bársonyosan puha mázolóhenger tetszett, a kavarodásban a csodálatos játék el nem tűnhetett. A hajlított nyélen ülő bolyhos alkalmatosságot mancsaimmal húztam, vontam, görgettem eleget, addig nyüstöltem, gyötörtem, míg tőle a parketta szokatlan árnyalatú lett, az utóbbi megmentése munkát adott a pemzlinek, a felmosószereknek.
Az alaposság nálunk elismert erény, az elpacsmagolt ragacsot talpacskáimmal szerteszét hordtam én, a padlón árulkodó foltokat hagytam, a csíny elkövetését természetesen őszintén vállaltam. Rendesen viselkedtem, dorgálás helyett köszönetet érdemeltem, hiszen szurtos praclijaimmal a félretolt bútorokat elkerültem, a kanapé kárpitját, a feltekert szőnyegeket kíméletesen kezeltem. Vigyáztam tényleg, szerintem ez a lényeg, remekművemet pár ügyes mozdulattal úgyis eltüntették végleg.
Miközben mi bajt kevertünk, lassacskán megszépült a környezetünk, a rajcsúrozás szüneteiben bárhol felnézhetünk, pihenésképp a látványban gyönyörködhetünk. A lakás most néhol krémszínű, máshol tündöklő napsárga, a mennyezeten barna a sok vaskos gerenda, a rengeteg gondosan gyalult deszka. Az átmenetileg kiköltöztetett pókok immár bátran visszatérhetnek, elfoszlott hálóik pótlására a sarkokban újakat szőhetnek, ám ezzel, sajnos, távolról sem inthetek búcsút a fárasztó teendőknek.
Vár ránk a takarítás, a súrolás, a rámolás, a rumli felszámolásáig nincs megállás. Az üresen ásítozó polcok előtt sóhajtva kéredzkednek a magasba nagyanyó régi bölcsességeket őrző könyvei, simogató portalanításért könyörögnek a cserepes növények levelei, feladatát a sürgés-forgásban még a dakszli is meglelheti. Könnyű a dolgunk, a gyorstalpaló kihívásaival megbirkóztunk, fürge pajtásommal, Bóval tiszteletbeli tacskópiktorok vagyunk, és bár festésre nem vállalkozhatunk, mesélni azért próbálunk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
