Hajnalban lombsusogás kényeztet vidám madárdallal, a vén kút kerekének nyikordulása ébresztget a szomszédban felhangzó kakaskukorékolással, délben a méhecskék döngicsélése keveredik a szelek szárnyán utazó harangkondulások sokaságával. Az ajtófélfában szú perceg, ólomlábakon ballagnak a percek, álmosító a csend, varázslatos a békesség, este csillagos sátrat húz fölénk az ég. Nálunk falun pont ilyen, ám pajtásommal, Bóval az oldalamon megsúgom, néha kevésbé idilli a vidéki nyugalom.
Kezdjük ott, hogy a zaj, a ricsaj távolról sem csupán a városi népek nyűge, a végek lakóinak ugyancsak bőségesen kijut belőle, bár a kihívás tényleg másféle. Értelmetlen rálicitálnunk egymásra, hiszen míg a betonrengetegben élő társaim panaszkodhatnak az untalan felfordulásra, a zúgva tovaszáguldó tragacsokra, felénk a sétálók rácsodálkozhatnak a lármázó masinákra. Mifélékre, a folytatásban őket sorban bemutatom, tapasztalataimat az uborkaszezonban is kitartó olvasóimmal megosztom.
Elsőként jöjjön a rügyfakadástól levélhullásig garázdálkodó benzinmotoros fűkasza, gátlástalan üvöltésétől senkinek sincs nyugta. Láthatunk kicsit, nagyot, behemótot, a kezelő vállán függeszkedő gépezet gyorsan koptatja a tengelyen pörgő drótot. A letépett szálakat, gazokat persze hátrahagyja, felszedésükkel magát minek fárassza? Neki aztán belefér, ha a szétszórt toklászokkal a négylábúaknak telemegy talpa, füle, orra, és onnan a tüskét kipiszkálni a doktor csak veszélyes műtéttel tudja.
Aggódni tehát aligha felesleges, óvatosan lépkedni, szimatolni határozottan érdemes, ne lustuljon el a reflex, következzen a sarokcsiszoló, avagy köznapi nevén a flex. Reszelős visítása messzire száll, nekem úgy tűnik, biztosan akad egy-egy példány valamennyi háznál, korongja átvágja a sziklát, a vasat, vele sebesen le lehet gyűrni a nehéz feladatokat. Használatához a védőkesztyű, a szemüveg erősen ajánlott, a harapásai nyomán lezúduló tüzes szikrazuhatag elől inkább tempósan elkocogok.
Őszinte bánatomra a gyümölcsösökben, a szőlőültetvényeken őrködő szalmabábukat környékünkön nyugdíjazták, helyettük a termést dézsmáló tollas jószágok elriasztására a puskalövést utánzó szerkezeteket alkalmazzák. A lelketlenek durrognak, akár a szilveszteri petárdák, az ijedősebbekre pirkadattól alkonyatig gyakorta a frászt hozzák. A seregélyek, a varjak, a rigók viszont mulatnak, arról csacsognak, kárognak, a pukkanásokkal hamar megbarátkoztak, almával, körtével jóllakhatnak.
Bezzeg sietve továbbállnak, rögvest eliszkolnak, amint hörögve felbőg, majd ezer fogával a fába mar a láncfűrész, a rönkök aprításához rendszerint a legszebb napokon kedvet érző darabolóművész. Szenvtelen ordítását rettegve visszhangozza erdő, mező, megtelik repkedő olajos forgáccsal a levegő, produkciója áloműzőnek éppen megfelelő. Munkálkodásához a ritmust kíséretében fellépő partnere adja, a suhogó fejsze a tuskóra kerülő kuglikat széthasítja, csapásaival a közönséget elszórakoztatja.
Akinek ennyi nem elég, a kertben hallgathat zenét. Eminnen jó ebédhez szól a nóta, amott valaki a lakodalmas rockot tolja, a tóparti fesztiválok idején a hegyen túlról szüremlő éjszakai koncertélmény a tücsökmuzsikát elnyomja. Az élelmesek rádiójukkal közben a nyesteket hajtják, remélik, a tetőtérbe költöző családot a bekapcsolva hagyott készülékkel elzavarhatják, azok ellenben maradnak, jobb szállást úgysem találnak, az eseményekről, az árfolyamokról, az időjárásról itt hírt kaphatnak.
Odakünn az utcán most díszes szekeret vontató lovak patája csattog, a bakról dirigáló kocsis kiáltása harsog, a ritkán felbukkanó öreg járgány vonulása miatt a kutya se nyavalyog. Zörgésére figyelünk, pajkos vakkantásainkkal köszönünk, éles csaholásunktól zeng az udvar, örvendezésünkből nincs perpatvar. Ugatásunk a vidéki nyugalomról kialakult idill képét talán árnyalja, de mindenki elfogadja, így mi is türelmesek vagyunk, köröttünk a rumliért sosem reklamálunk, ez teszi teljessé a világunk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
