Baljós történeteket suttognak a megfáradt őszi lombok, zörögnek a lassan zöldjüket vesztő bokrok, a falucskánkat ölelő Velencei-hegységben mától nem mindegy, fürge dakszlipajtásom, Bo oldalán mikor kirándulok. A talpaim alatt recsegő-ropogó avarban reggel kilenctől délután négyig kutyagolhatok, így szólnak az elrendelt korlátozások, a következő három héten ellepik a környéket a vadászok. Az erdők lakóiért mostantól folyvást aggódhatok, ezért hangosan vakkantok, barátaim, nagyon vigyázzatok!
A jelek régóta árulkodnak, a Vadaskert rengetegében jó ideje sürgő-forgó serény alakok dolgoznak. A magaslesek létráit kipróbálták, a korhadt deszkákat megreparálták, az odafentről belátható etetőket ínyenc falatokkal telerakták. A cserkelőutakat kipucolták, róluk a földre hullott leveleket, gallyakat gereblyével kilométereken keresztül félrehúzták, a hamarosan erre járó fontos vendégek nehogy kényes bakancsukat bekoszolják, a gyanútlanul csellengőket sietős lépteik zajával megugrasszák.
Az idény a szarvasok bőgésével szeptember elején kezdődött, ám a puskások találkozója vidékünkön, feltehetőleg okkal, a varázslatos októberre tevődött. Megérte egy kevéskét várni, hisz ilyenkor lehet a legtöbb csodás állatot célkeresztbe fogni, rémisztő dörrenés kíséretében könnyed ujjmozdulattal leteríteni. A kalendárium nem hazudik, a gímek után a dámbikák lepuffantása is legálissá válik, cserébe szerény áldozat, ha őzből csak sutára, gidára mehetnek, na bumm, legfeljebb bakot lőnek.
A patások miatt fejüket sokan úgyis rosszallóan ingatják, felettébb tekintélyes létszámukra hivatkozva állományuk szabályozását szükségesnek tartják. Az erdészek azt mondják, a zabolátlanul száguldó rudlik nyomaikat mindenütt otthagyják, letaposnak füvet, virágot, a legelő csorda táplálékaként végzik a talajba kétségbeesetten kapaszkodó friss hajtások. Csupán mutatóban marad az ég felé törekvő gyönge sarjakból, és eljöhet az idő, amikor kifogyunk az árnyat adó kérges törzsű óriásokból.
Golyót érdemlő kritika illeti a Kányásban kondába tömörülő malacokat, a mókusokkal, a varjakkal, a récékkel, az egerekkel versengve ők a makkra utaznak. Ellenlábasaik a tölgyek termését összegyűjtik, télire odújuk mélyén elrejtik, vagy a kemény héjat feltörve rögvest megeszik, de mert a dicsekvéshez túl kicsik, a pusztítást nekik elnézik. A fák magvainak felfalását a sáros disznókra terhelik, a fegyver távcsövével a messziről kivehető figurákat az avatottak megkeresik, sorsukat ezzel megpecsételik.
Tagadni felesleges, az ijesztő sportot űzőknek a legnagyobb, a legszebb zsákmány lesz igazán értékes. Az Égett-táblánál lapulva töprenghetnek eleget, mire tüzeljenek, a minősítésnél ki, mivel tűnhetnek. Az agancsok, a tülkök, az agyarak pontozására különféle képleteket ismernek, a hatósági bírálókhoz szerepelni kötelezően elmennek. Számít a hossz, a súly, a szín, a szárkörméret, hiába a mellébeszélés, az ebédlőben az asztal fölé akasztott alátétre kizárólag a legpompásabbnak bizonyuló trófea kerülhet.
Az apróvadak eztán ugyancsak szorulnak, noha a falakon helyet jobbára rendkívüli példányaik sem kaphatnak. A most kopogtató hónapokban rájár a rúd kompániájuk valamennyi tagjára, bujkálhat az is, aki a kínos alkalmakat a tilalmak jegyében eddig megúszta. A mezei nyuszi az iszkolás művészetét egész évben óvatos üregi rokonától tanulhatja, a fácánnal, a fogollyal, a ludak családjával a trükköket megoszthatja, a gyakorlást ő szilveszterig, a pechesebbek csapata január, február végéig folytathatja.
A felhajtás ma indult, a sűrű máskor szélesre tárt képzeletbeli kapuja majdnem bezárult, hát lelkes lovagommal, Bóval búsan rágódunk, a szívünknek oly kedves sétákhoz ragaszkodva máris döntésre jutottunk. A szántókat szabdaló ösvények felderítésébe belefogunk, közben tanakodunk, hányat kell aludnunk, hogy elég legyen, az erdők népe fellélegezhessen. Kotoréknak születtünk, a tapsifülesre, a rókára, a borzra elvben veszélyt jelentünk, vadászni mégsem megyünk, inkább békésen mesélgetünk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
