Hívó szavának végre engedhetek, titokzatos rengetegébe ismét bármikor bemerészkedhetek, jelzett útjairól megint bátran letérhetek. A kutyagolással sűrűjében szabályt most nem sértek, az ösvényeit borító avarban suta bal hátsó tappancsommal sántikálva nyugodtan lépkedhetek, őszi pompájának örvendezhetek. A vadászidény tart még bőszen, ám a Velencei-hegységben kiszegezett papírokon felsorolt tiltások már nincsenek érvényben, fürge pajtásommal, Bóval újra tekereghetünk az erdőben.
Tiszta lelkiismerettel tehetjük, hiszen az október elején meghirdetett látogatási tilalmat komolyan vettük, a szigorú fővadász valamennyi intésének eleget tettünk. Kirándulni csak a meghatározott órákban mentünk, a szépséges táj felderítésébe reggel kilencnél korábban véletlenül sem kezdtünk, délután négyre rendre hazakeveredtünk. Ráadásként a turistáknak felfestett színes sávokat, az egyéb ábrákat megadóan követtük, amerre vezettek, arra igyekeztünk, az elhagyott csapásokat elkerültük.
Az óvatoskodás hetei lassan leteltek, fékezhetetlen sétálhatnékunknak azonban az első szabad napok kevéssé kedveztek, az egymással szövetkező égi hatalmak portánk fölé picsogós fellegeket tereltek. Elébb zuhogó esővel, utóbb rakoncátlan szélrohamokkal ijesztgettek, lakásba zárásunkért igazán mindent megtettek, minket alaposan leteszteltek. Felmérték konokságunkat, kíváncsian próbálgatták elszántságunkat, mosolyogva figyelték, a cuppogó sárban mily serényen szedjük apró lábainkat.
Szerencsére hamar belátták, párosunkat a bosszantó csínyekkel meg nem riaszthatják, a csodálatos Vadaskert felkeresésétől a két túratacskót el aligha tántoríthatják. Jobban járnak, ha a pihenésre az alkalmat megragadják, a kalandozást ránk bízzák, a vizsgáztatás helyett majd az élményeinkről szóló történeteket hallgatják. Csavargásunk dolgát így hát nagy bölcsen meghányták-vetették, előlünk az akadályokat félregörgették, kísérőnkül a magasból pajkosan lekacsintó napocskát szerződtették.
Töprengésre percet sem pazaroltunk, terepfoltos hámjainkba belebújtunk, pórázt csatoltunk, a régen várt barangolásnak a ragyogó verőfényében sietve nekivágtunk. Boldogan loholtunk, a fák fenséges katedrálisának oszlopcsarnokában áhítattal bámészkodtunk, szakadatlanul szimatoltunk. A süppedős talajban megőrzött nyomokból sok helyi hírt kiolvastunk, az utunkat keresztezők kilétéről izgatottan tanakodtunk, a hosszú méla lesben ücsörgő puskásokat kicselező barátaink örömében osztoztunk.
Emitt ezzel, amott azzal találkoztunk, köszöngetni néha megálltunk, rókakoma Mogyorós-alj rejtekén partoldalba vájt kuckójához tiszteletünket tenni elugrottunk. A Vizes-völgyben a barcogó dámok népes kórusának varázslatos előadására tátott szájjal füleltünk, a Szöszvári-kaszáló szomszédságában magányosan vándorló gímszarvas után eredtünk. A Széles-tetőig vele cserkeltünk, ott a hajladozó mély fűben lehevertünk, a Bika-hát felől érkező malacok kondájának átvonulásában gyönyörködtünk.
Innen az Égett-tábla felé indultunk, a zúgó szelet zabolázó fenyvesben incselkedő vörös mókusokkal bolondoztunk. Az óriási tűlevelűek ágairól a tréfás virgoncok nekünk megbarnult tobozokat dobáltak, játékosan provokálták harsány csaholásunkat. A Kastély-nyiladékig kígyózó köves útra rákanyarodva csendben poroszkáló nyusziba botlottunk, gyors eliramodása miatt hiába szomorkodtunk, a Likas-kő irányába tovább baktatva a téli szállásuk alagútját takarító zöld bogaraknak édes álmokat kívántunk.
Szokásainkhoz ragaszkodunk, amikor lehet, farkunkat csóválva kujtorgunk, a bóklászásról le csupán a csapadékos időben mondunk. Ilyenkor itthon begubózunk, az ablak mellett fájó szívvel kuporgunk, a tündöklő szivárvány felbukkanásáért fohászkodunk. Ma hajnalban is reménykedve ébredtünk, a kinti viszonyokat fürkészve nézelődtünk, a kószálásra felkészültünk. A vadászidény tavaszig marad velünk, de a látogatási korlátozásoknak lovagommal, Bóval búcsút inthettünk, az erdőbe visszatérhettünk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
