Hangtalanul közeledett, a magasból nesztelenül leereszkedett, némán lebbenő fátylával betakarta a ködös messzeséget, csendjébe csomagolta a vidéket. Vékonyan terült szét az őszi színekben pompázó tájon, a hosszú pihenőre készülő világon, gyengéden végigsimított a kobakomon, tréfálkozva megült érzékeny orrocskámon. Apró pelyhekben szállingózott, látogatása csupán percekig tartott, oldalamon baktató csinos dakszlipajtásomnak, Bónak és nekem az idei első hó mégis óriási örömet okozott.
Séta közben lepett meg, azonnal tudtam, ezúttal nem az áztató eső csepereg. Kíváncsian találgattam, mennyire lehet hideg, az égboltról libegve aláhulló pihékből a falucskánkat féltőn körülölelő Velencei-hegységben lesz-e a praclijaim rajzolatát megőrző finom szőnyeg. Izgatottan szimatoltam bele a friss erdei levegőbe, nosztalgiázva tekintettem vissza a tovatűnt időkre, felidéztem a boldog pillanatokat, a nevezetes alkalmakat, elmélyülten latolgattam, vajon mikor láthattam először igazi szikrázó havat.
Közös történetünk mindjárt kölyökkoromban elkezdődött, szívem szegletébe a természet páratlan varázslata réges-régen beköltözött, egy sötét éjjelen kertünk vakítóan fehér díszruhába öltözött. Mire reggel felébredtem odakint a csipkék, a pamacsok rendezgetése befejeződött, a bokrokon, a fákon fokozatosan vastagodó lepel képződött. Ámultam, bámultam, az ablak alatti dobogóra szélsebesen felugrottam, mellső tappancsaimmal a párkányra támaszkodtam, farkamat csóválva csodálkoztam.
Hasonlóval se akadt még dolgom, azon morfondíroztam, ugyan miféle különös jelenség tanyázhat az udvarunkon. Talán ínycsiklandó tejszín borult ki a rénszarvasok vontatta szánkóján utazgató Mikulás puttonyából? Vagy anya lötykölte félre véletlenül az illatos habot a zúgó-búgó mosógép sivítva pörgő dobjából? Esetleg apa borotvakrémes flakonja szökik épp dühös tajtékot prüszkölve a fürdőszobából? Legyen ez akármi, úgy döntöttem, tüstént megnézem, a szokatlan tüneményt szemrevételezem.
Rohanvást szedelőzködtem, meleg kabátkámat felkapva az ajtóhoz siettem, a küszöbnél toporogva türelmetlenül nyüszítettem. A nagy sokára feltáruló résen karcsú testemet sebtiben átpréseltem, a veszélyre legyintettem, szinte repültem, az ismeretlenbe magamat lelkesen belevetettem. Puhára érkeztem, hűvös ölelést éreztem, a csillámló porban pocakomig merültem, sután szökelltem, majd bolondozva meghemperegtem, a portánkat beborító csábító újdonságot egyszeriben megszerettem.
Hacukámat az önfeledt játék hevében összevizeztem, vidáman ügettem, valóságos árkot húztam bármerre mentem. Az idegen mancsnyomokra felfigyeltem, a szabadban kódorgó cicák, a szomszéd ház padlásáról átruccanó nyestek csapásait fürgén követtem, saját útvonalamat felettébb gyakran keresztezem. Az ujjacskáim között makacsul kapaszkodó jeges gombócokat az elragadtatástól észre sem vettem, inkább tátott szájjal nézelődtem, környezetem mesés szépségében gyönyörködtem.
Emitt sudár fenyőnk dicsekedett ragyogó palástjával, kevéssel odébb hatalmas tujánk birkózott az ágait lenyűgöző köpönyeg súlyával, amott a lépcső mellett strázsáló kortalan szikla büszkélkedett hetyke sityakjával. Halkan a fülembe súgták, elégedettek az évszak divatjával, megbarátkoztak a rájuk szabott jelmez fazonjával, arra biztattak, amíg tehetem, foglalkozzak a fellegek ajándékával. Menjek, szaladjak, senkire ne várjak, hisz a bemutatónak hamar vége szakad, helyén csak a locspocs marad.
Túrtam, gyúrtam, a tömzsi kezében seprűt szorongató, fején fazekat viselő alak építésébe a jóslatra fittyet hányva beszálltam, körötte a kövezett járdán elébb peckesen trappoltam, utóbb búslakodtam, az utálatos latyakban fázósan gázoltam. Néhány óra elteltével művem, sajnos, térdre roskadt, akkor, ahogy most is, az első hó gyorsan elolvadt, alig hagyott maga után mást, mint sarat. Megtanultam, felesleges miatta bánkódni, az erejét a határban gyűjtögető tél, ha akar, bőségesen fog havat hozni.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
