Javában alszik még a világ, a békésen szendergő táj csupa sejtelmes némaság, a határban hűvös szelek járnak, nem való a zord évszak a hozzánk hasonló fázós tacskóknak. Elég az ablakon kinéznünk, máris didergünk, reggeli után reszketve a forró kályha mellé telepszünk, később dafke nekivágunk, a falucskánkat körülölelő erdőben vidáman barangolunk. Ismerős vidéken kódorgunk, friss levegőt szippantunk, az utat fürge dakszlipajtásom, Bo választja, én meg elmesélem, milyen egy tél végi séta.
Kirándulni felkészületlenül véletlenül sem indulunk, bélelt kabátkánkba engedelmesen belebújunk, szigorúan begombolkozunk, díszes nyakörvet, takaros hámot csatolunk, a kapun kilépve apa oldalán fegyelmezetten baktatunk. A kövezett útról letérve kicsit lazítunk, pórázhossznyit előreiramodunk, bemelegítésként rohangálunk, izgatottan szimatolunk. Barátaink üzeneteit lelkesen keresgéljük, a messzi távolt fürkésszük, a vadon neszezésére éberen fülelünk, gyorsan eldöntjük, hová menjünk.
A nyomok felettébb sokat segítenek, a rengetegben kanyargó keskeny ösvényeken eldugott helyekre vezetnek. A fagyos éjszakákon sárba dermedtekből bárki könnyen kiolvashatja, merre száguldott a szarvasok elegáns rudlija, hol pihenget éppen a malacok röfögő kondája. Az enyhe hajnalokon születő jelek ellenben az aprónépeknek kedveznek, a locspocsban hamar eltűnnek, borzuraságnak, a mókás nyuszinak, rókakomának így nincs miért aggódnia, hajlékukat a sűrűben az avatatlan nehezen találja.
Ami minket illet, rettentően vigyázunk, otthona nyugalmában zavarni végképp senkit nem akarunk, hát csendesen kutyagolunk, megfontoltan csatangolunk, minden elénk kerülőt csillogó szemekkel megbámulunk. Alkalomadtán földbe gyökeredző lábakkal megállunk, lélegzetvisszafojtva lapulunk, a kopasz bokrok, a korhadó rönkök, a mohás sziklák takarásában meghúzódunk. Ilyenkor csodák sorában gyönyörködünk, varázslatos élményeket szerzünk, köréjük utóbb történeteket kerekítünk.
Láttunk már fenséges agancsát pazar koronaként viselő termetes gímet, megszeppenve lestük, míg meghitt magányában elmélyülten legelészett. A csípős szélre, a szemerkélő esőre oda se hederített, szürkésbarna bundájába burkolódzva elégedetten ínyenckedett, lassacskán végigkóstolta az étlapon szereplő tételeket. Megette a nyárról megmaradt tüskés kórókat, a szomorúan hajladozó megsárgult fűszálakat, menüjét kéreggel, ősszel hullott makkal színesítette, bendőjét jó étvággyal megtöltötte.
A derűs légkörről a kéklő égbolt tollas vándorai közösen gondoskodnak, a szárnyas muzsikusok a felcsendülő kórusművek szépségéhez képességeik szerint hozzájárulnak. A zenei alapot mostanság a varjak biztosítják, reszelős károgásukat elvétve felhangzó kakatolásukkal a félénk fácánkakasok néha megszakítják, ám a koncert tetőpontját a hallgatók rügyfakadásig várhatják. Az igazi mesterdalnokok a kottával gyakorolni bizony bőven ráérnek, a tavaszi fellépéshez erőt, ehhez élelmet gyűjthetnek.
A spájzolásban a legügyesebbek kis kedvenceink, a fák ágain ugráló picurka cimboráink, a bozontos farkukkal egyensúlyozó tornászok, az örökösen hancúrozó vörös mókusok. Jöttünkre a törzseken felszaladnak, a haverkodással a maguk módján próbálkoznak, felénk a fenyvesben tobozokat, az ápolt kertek szomszédságában üres dióhéjat hajigálnak. Pocsékul céloznak, küldeményeik a fejünk fölött elszállnak, a tréfát fel mégsem adják, bolondozásukkal remek hangulatot kölcsönöznek túráinknak.
Ma is nagyot csavarogtunk, hegyen-völgyön önfeledten kószáltunk, a sekély pocsolyák rémesen hideg vizében eláztattuk a tappancsunk, a latyakban csúnyán összekoszoltuk csinos anorákunk. Hazatérve azonnal a fürdőszobába kocogtunk, és noha utáljuk, a meleget fújó búgó masina előtt sorba álltunk, a folytatásban puha törölközőbe bugyolálva hosszan szárítkoztunk. Alaposan elfáradtunk, de a tél végi sétán, majd a finom vacsorán mára túl vagyunk, lovagommal, Bóval csupán az édes álomra vágyunk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
