Súlya alatt a vénséges hintaszék meg se reccsen, benne elücsörögve elébb lassan előre, majd hátra billen, lábait kockás plédbe bugyolálja, tekintetével az ablakon túl terjeszkedő sötétséget kutatja. A felhők közt kacsingató csillagokat régről ismeri, ha szépen kérjük, őket sorra megnevezi, a hunyorgó pontocskákat barátként üdvözli. Történetéről ellenben a huncut hallgat, fiatal pajtásommal, Bóval firtathatjuk a múltat, tanácstalanul találgathatjuk, honnan való, miért pihenget nálunk a csinos manó.
Karácsony táján érkezett, szimatom akkor azt súgta, a Mikulás kíséretével jöhetett, vele utazhatott a szánon, amit a kilenc rénszarvas repített. Csomagolni, pakolni, a tekervényes névlistákon eligazodni, a puttonyt cipelni természetesen segített, a jóságos nagyszakállú nyomában kéményünk szűk járatán át leereszkedett. A szobán óvatosan keresztülsettenkedett, a tányérkán hagyott piskótába beleevett, talán a bekészített tejecskéből is szürcsölgetett, aztán a kályha párkányán kényelmesen letelepedett.
Türelmesen kivárta, míg hajnalban ásítozva ébredezni kezdünk, a csizmaszárba dugott ajándékokhoz sietünk, farkunkat csóválva hozzá fürgén odaügetünk. Megadóan tűrte, hogy izgatottan szagolgassuk bumfordi piros bocskorát, játékosan megcibáljuk vékonyka bokáin lötyögő csíkos harisnyáját, ámulva méricskéljük mesebeli figuráját. Vörös posztósüvegét eközben mélyen az orrába húzta, az ábrázatára simuló puha szőrszálak rengetege vidám mosolyát eltakarta, jobb kezével szívét nekünk átnyújtotta.
A szeszélyesen dülöngélő ősöreg karfás fotelt már az első napokban kisajátította, a nehéz terhüktől roskadozó könyvespolcok szomszédságába állította. A katonás rendben sorakozó vaskos köteteket a nádfonatú támlának dőlve csendben vizslatta, csíptetős cvikkere mögül a töredezett peremű borítók gerincére nyomtatott címeket dörmögve silabizálta. Érdeklődése széles körű, tetszik neki sok betűkbe zárt írásmű, ezeket a holdfényes éjszakákon szinte le sem teszi, rövid tartalmukat örömest elbeszéli.
Históriáit a délutáni szieszta idején tátott szájjal hallgatjuk, az emlékezetes tanulságokat levonjuk, mégis inkább a hegyes fülű apróságok népének titkairól faggatjuk. Cselezhetünk, trükközhetünk, a tacsis fortélyokkal nála semmire nem megyünk, sziklaszilárd eltökéltségéről azonnal lepereg minden igyekezetünk. Hol laknak, hányan vannak, mivel foglalkoznak? Temérdek kérdésükre a kíváncsiskodók választ tőle aligha kaphatnak, mi több, ezúttal a megvesztegetéssel ugyancsak hiába fáradnának.
Varázsos birodalmában nincs helye a lekenyerezésnek, hanyag legyintéssel ellentmond az átlátszó kísérleteknek, roppant kevéssel beéri, a kicsit megbecsüli. Számára éppen elég, hogy fedél van a feje felett, és reggelire, ebédre, vacsorára valami könnyűt csipegethetett, bendője bosszantó korgásának gátat vethetett. Hálás a törődésért, a figyelemért, a cinkos félrenézésért, a kiszemelt finomságokat bűntudat nélkül elcseni, jól mulat, amikor a hiányzó falatkákat anya földszintes párosunkon keresi.
Kertecskénkbe gyakorta kilátogat, bűvös szavakat suttogva keltegeti az álomittas virágokat, zöldellő lombkoronájuk kibontására biztatja a hatalmas fákat, parányi tavacskánk kavicsos partjáról bámulja a lubickoló halacskákat. A bájos vízitündéreknek bókok egész csokrával kedveskedik, az ötórai teára szalonjukba elígérkezik, a szivárvány végénél elásott kincseiről velük diszkréten értekezik. Úgy hírlik, akad ott számolatlanul hit, remény, szeretet, csupa olyasmi, ami ezen a világon esetleg még kellhet.
Rajtunk, dakszlikon kívül vendégünket csak cicánk, Cinimini látja, véleményét dorombolva kimutatja, az alacsony növésű alakot el véletlen sem árulja. Szabadságát így otthonunkban töltheti, ha hosszan marad, teljesülhetnek a tervei, a nyuszit húsvétkor portánkon köszöntheti, sőt, itt akár az örök időket is kitörpölheti. Hű lovagommal, Bóval ideköltözését támogatjuk, a Manót befogadjuk, intésébe kerül, és a Mikulástól elkérem, az udvarias levélkét máris megszövegezem, ám ezt először nektek említem.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
