
Ma lesz, a kalendáriumból ezt régen kiolvastuk,
 vidám köszöntését most mégsem halogathattuk,
 a hétfő közelsége miatt ünneplését előre hoztuk,
 Szent Iván éjszakájára csak a mesélést hagytuk.
A legjobb, ha a históriába rögtön belekezdünk,
 a szombat esti vigalom elejére visszatekintünk,
 tacsipajtásommal, Bóval felidézzük a látottakat,
 elétek tárjuk, falucskánk népe miként mulat.
Képzeljétek hát magatokat ezúttal Nadapra,
 a Velencei-tó feletti hegyoldal kies lankáira,
 nézzetek szét velünk a szintezési ősjegynél,
 az óriási szikla tövében megbúvó pihenőnél.
A dolgos kezek itt hatalmas máglyát raktak,
 az óvatosabbak igazi lánglovagokat is hívtak,
 a talpalávalóról a zenészek gondoskodtak,
 a gyerekek körhintáztak, íjászkodni tanultak.
A lefekvést a tündöklő napocska sem siettette,
 a hosszan tartó világosságban kedvét lelte,
 pajkos sugaraival a sírós fellegeket elkergette,
 a rövid éjjelre a ragyogó csillagokat kirendelte.
Ott szikráztak az égen, amikor a tűz felcsapott,
 ropogós táplálékába boldogan beleharapott,
 vigyázták a későig maradó vendégek lépteit,
 talán teljesítik a parázsnál merengők kéréseit.
Az eseményre a vén hold ugyancsak ellátogatott,
 cipója a magasból barátságosan mosolygott,
 minket, dakszlikat a varázslényekkel összehozott,
 az erdei tündérek, manók védelmébe ajánlott.
Bármilyen korán jött, nem vártuk meg a hajnalt,
 az álmosság a sötétségben hazatérésre sarkallt,
 ám amint mesénkkel végzünk, a teraszra kiülünk,
 Szent Iván éjszakáján biztos sokáig fent leszünk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

 
                                                                 
                                                                 
                                                                