Ma lesz, a kalendáriumból ezt régen kiolvastuk,
vidám köszöntését most mégsem halogathattuk,
a hétfő közelsége miatt ünneplését előre hoztuk,
Szent Iván éjszakájára csak a mesélést hagytuk.
A legjobb, ha a históriába rögtön belekezdünk,
a szombat esti vigalom elejére visszatekintünk,
tacsipajtásommal, Bóval felidézzük a látottakat,
elétek tárjuk, falucskánk népe miként mulat.
Képzeljétek hát magatokat ezúttal Nadapra,
a Velencei-tó feletti hegyoldal kies lankáira,
nézzetek szét velünk a szintezési ősjegynél,
az óriási szikla tövében megbúvó pihenőnél.
A dolgos kezek itt hatalmas máglyát raktak,
az óvatosabbak igazi lánglovagokat is hívtak,
a talpalávalóról a zenészek gondoskodtak,
a gyerekek körhintáztak, íjászkodni tanultak.
A lefekvést a tündöklő napocska sem siettette,
a hosszan tartó világosságban kedvét lelte,
pajkos sugaraival a sírós fellegeket elkergette,
a rövid éjjelre a ragyogó csillagokat kirendelte.
Ott szikráztak az égen, amikor a tűz felcsapott,
ropogós táplálékába boldogan beleharapott,
vigyázták a későig maradó vendégek lépteit,
talán teljesítik a parázsnál merengők kéréseit.
Az eseményre a vén hold ugyancsak ellátogatott,
cipója a magasból barátságosan mosolygott,
minket, dakszlikat a varázslényekkel összehozott,
az erdei tündérek, manók védelmébe ajánlott.
Bármilyen korán jött, nem vártuk meg a hajnalt,
az álmosság a sötétségben hazatérésre sarkallt,
ám amint mesénkkel végzünk, a teraszra kiülünk,
Szent Iván éjszakáján biztos sokáig fent leszünk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
