Ott folytatom, ahol épp egy hete abbahagytam,
történetemet az ünnepi estén félbeszakítottam,
és mert sokaknak megígértem, tovább mesélem,
Szent Iván varázsos éjének csodáit elétek idézem.
Hogy virrasztok, akkor komolyan megfogadtam,
hűséges lovagommal, Bóval megállapodtam:
azon nyomban felébreszt, ha elbódítana az álom,
így teszek én is, amint hortyogását meghallom.
Nyitásképp a terasz ajtajában letáboroztunk,
vacsora után puha párnáinkon kinyújtóztunk,
figyeltük, miként sűrűsödik odakint a sötétség,
csalja elő szállásukról szikrázó csillagait az ég.
A fogyókúrája elején járó hold csak mosolygott,
a némán úszó fellegekkel pajkosan bújócskázott,
sápadt fényében árnyjáték kezdődött a kertben,
különös alakok bukkantak fel képzeletünkben.
Manók, boszorkák, tündérek, mind eljöhettek,
szerény tűzrakónk körül titkon összeülhettek,
örvendhettek a tücskök szépséges koncertjének,
tapsolhattak a felcsendülő nyári zeneműveknek.
Sünmama a mitikus figurákkal aligha gondolt,
zajongó csemetéivel a bokrok közt bandukolt,
reggelire finom hullott gyümölcsöt gyűjtögetett,
fáradt párosunk felőle bátran elszenderedhetett.
A pimasz nyestek bezzeg ránk se hederítettek,
udvarunkon valamikor pirkadatkor megjelentek,
fékezhetetlen mókázásukkal hamar felvertek,
kiérdemelt pihenésünknek ezzel véget vetettek.
Elbóbiskoltunk, ezt teljesen felesleges tagadnom,
a hajnal eseményeit tehát csupán találgathatom,
cserébe Szent Iván éjén varázslatosan aludtunk,
átéltük a csodát, amit most nektek kívánunk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.