Száraz avar zörrent, vékony ágacska reccsent,
mellettünk a sűrűben három fürge alak szökellt,
pajtásommal, Bóval bámultuk vörös kabátjukat,
ismét láttuk elsuhanni az elegáns rókafiakat.
Kompániájukat tavasz óta kíváncsian figyeljük,
a cseperedő ifjoncokat első lépéseiktől követjük,
szokásaikat az erdőben meglapulva fürkésszük,
mi keveset róluk megtudtunk, most elmeséljük.
Májusban jöttek elő föld alá épített várukból,
érdeklődve kukucskáltak körbe a biztos odúból,
tappancsaikkal mintát vettek a porból, a sárból,
hamar levizsgáztak a szakszerű szimatolásból.
A cserkelés művészetét mamájuktól tanulták,
hancúrozás közben a fogásokat begyakorolták,
júliusra mesterségük csínját-bínját elsajátították,
erejüket önálló kalandozásokon bizonyították.
Őseik birodalmához hűségesen ragaszkodnak,
kis falunk felett a Templom-hegyen jól ellaknak,
a kertekbe véletlenül sem tyúkot lopni járnak,
ide akkor bújnak, amikor nádi farkastól tartanak.
A csikasz helyett, ha kell, az embert választják,
háza népét az éjjeli menedékért békén hagyják,
a kint felejtett cipőket játékosan szétdobálják,
magukat a fotómasinának néha megmutatják.
Lencsevégre még sosem kaptuk a ravaszdikat,
könnyedén kiszagolják suta próbálkozásainkat,
elillannak, amint meghallják zajos trappolásunkat,
így fényképpel nem igazolhatjuk ezt a sztorinkat.
Mindenesetre higgyétek el, a kópék itt vannak,
sétáinkon nekünk sok izgalmas percet okoznak,
kérjük hát azokat, akik ráakadnak nyomaikra,
gondoljanak barátsággal a csinos rókafiakra.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
