Réges-régi műtétje óta szorgalmasan csinálja,
nincs nap, hogy a fárasztó mutatványt kihagyja,
fájós hátát az előírt gyakorlatok sorával ápolja,
elmondom, ránk tacsikra miként hat apa tornája.
Ami engem illet, a látszatnak elsőre bedőltem,
a padlón nyújtózó alakhoz jó szándékkal siettem
úgy hittem, bajban van, hát orrommal böködtem,
érdes nyelvem csapásaival arcát felfrissítettem.
Igyekezetem a célját szempillantás alatt elérte,
a vélt beteget a felborult bogárpózból felverte,
játékos mókázásra, vidám kacagásra késztette,
izgatott zajongásom alaposan megnevettette.
Cserébe dögönyözést, forró öleléseket kaptam,
szeretgetés közben a helyzettel barátkoztam,
a gyógyító testgyakorláshoz így hozzájárultam,
dakszlis praktikáimmal okosan visszavonultam.
Pajtásom, Bo mindezzel ugyancsak találkozott,
igaz, fiatalabb lévén évekkel később próbálkozott,
a földön kalimpálóhoz szélsebesen odafutott,
körötte felettébb lelkesen kiabálva ugrándozott.
Sokadjára sem ment el a kedve a bolondozástól,
az elesettet talpra állító pajkos mentőakcióktól,
felnőtt fejjel a farkát csóválva gyerekeskedik,
mancsaival a szőnyeget összegyűrve incselkedik.
Neki bárki beszélhet, tréfára veszi az egészet,
kihasználja az adódó alkalmakat, a lehetőségeket,
csahol, morog, szakadatlanul komolytalankodik,
saját terápiás módszere sikerére megesküszik.
Segítségére immár én is gyakran támaszkodom,
az örömködéstől talán elmúlik a sántikálásom,
suta bal hátsómat reggel és este átmozgatom,
feldobja a hangulatom, ha apával tornázom.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
