Viselésüktől rügyfakadás óta tartózkodunk,
bundánkra helyettük nyáron hámot húztunk,
ám így a tél előtt a szekrénybe bekukkantottunk,
pajtásommal, Bóval kabátkáink közt válogattunk.
Egyenként mindet elővettük, kupacba gyűjtöttük,
a szőnyeg közepére leterítve szemrevételeztük,
kedvenceinket kísérletképp magunkra öltöttük,
rajtunk melyik miként áll, a tükörben megnéztük.
Választani sosem tudtam, megint ábrándoztam,
a különféle ruhadarabokat sorra próbálgattam,
bennük kíváncsian pózoltam, körbesántikáltam,
a nekem tetszőket hatalmas halomba raktam.
Felülre a plüss mackómtól örökölt kardigán került,
a csinos fehér ujjas a hűvösebb napokra készült,
vele az erdő sűrűjében vidáman csatangolhatok,
megfázni a szelesre forduló időben sem fogok.
Farmer hacukámnak ugyancsak megörültem,
ölelésében sétálni már rengetegszer mentem,
a méretemre szabott szerelés pompásan melegít,
az igazán nagy zimankón is könnyedén átsegít.
Tacskólovagomnak bejött az összes szettem,
gardróbomból neki mégsem kölcsönözhettem,
hisz teljesen mindegy, elé bármelyiket viszem,
izmos alkatára kicsi valamennyi régi dresszem.
Ami őt illeti, leginkább polár pulcsiját szereti,
a rugalmas barna szvettert boldogan felveszi,
majd a fogvacogtató fagyok hírére sietve elteszi,
hóban, jégben piros orkán anorákjára cseréli.
Utóbbira néhány hétig talán nem lesz szükség,
úgy mondják, kellemes ősszel kecsegtet az ég,
pajtásommal, Bóval a hidegre mégis számítunk,
érkezéséig a kabátok közt lelkesen válogatunk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
