Tél

tel_egyperces_241201.jpg

Elnyűtt subájában rég a határban settenkedett,
óvatosan lépkedve egyre közelebb merészkedett,
pajtásommal, Bóval kiszagoltuk, merre igyekezett,
vasárnap hajnalban a tél hivatalosan megérkezett.

Jöttét a meteorológusok előre pontosan jelezték,
az időjárástól függetlenül épp erre a napra tették,
a csillagászok mégis majd csak később köszöntik,
szerintük ez az évszak három hét múlva kezdődik.

Nekünk mellékes, idejét papíron mikortól mérik,
ehelyett az számít, míg itt van, hogyan viselkedik,
komor szürkeséget hoz a hidegtől didergő világra,
vagy felőle ragyoghat a napocska a fázós tacsikra.

Hírnökeivel mindenesetre ezúttal jól kijöttünk,
a színpompás őszben merengve gyönyörködtünk,
kabátkáinkat felöltve a havazásnak nekimentünk,
az első hóban felettébb boldogan hemperegtünk.

Fagyos kopogtatására persze most sem vártunk,
az igazat megvallva, vele bíz méltatlanul bánunk,
bár ajándékait elfogadjuk, nélküle megvagyunk,
a kalendáriumot lapozgatva távozásában bízunk.

Rideg vendégünket hálásan elvétve emlegetjük,
hosszú látogatására kissé kelletlenül készülünk,
pedig bajban lennénk, ha elkerülné vidékünket,
könnyelműen ellébecolná a rászabott teendőket.

Védelmező ölelésében megpihenhet a természet,
erdők-rétek fáradt népe csendesen szendereghet,
de szánkózni, korcsolyázni, sízni is ilyenkor lehet,
aki keresi, a ködös tájban találhat elég szépséget.

Betoppanása miatt ezért hát nem szomorkodunk,
lovagommal, Bóval inkább örömei után kutatunk,
ma a négyből egy adventi gyertyát meggyújtottunk,
levelünkben Mikulásnak megírtuk, a tél a barátunk.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr8518742540
Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása