Szélben, esőben, napsütésben odakint lógnak,
faágakon csüngő hálójukból gyorsan elfogynak,
ám tacskópajtásommal, Bóval erre gondoltunk,
a madaraknak télre száz cinkegolyót szántunk.
Méretes papírdobozukat izgatottan bontogattuk,
fogainkkal a ragasztószalagot húztuk, rángattuk,
érkezése után a pakkot szaporán kicsomagoltuk,
az illatos csemegéket szorgalmasan számláltuk.
Egy, kettő, három, folytattuk a leltárt az utolsóig,
kutattunk, míg lejutottunk a ládikó fenekéig,
aztán szépen sorban mindent visszapakoltunk,
pár csinos faggyúgömböt madzaggal elláttunk.
A kipróbált etetőkbe ezek hamar kikerültek,
kertünk félreeső sarkaiban lengedezhettek,
mire a jeges fuvallatok a hideget meghozták,
a tollas népek a kosztolást nálunk megszokták.
Elsőként a sárga mellényes cinegék seregei jöttek,
a fürge akrobaták a vékony gallyakon megültek,
kíváncsian szemlélődtek, majd csipegetni kezdtek,
belőlük mára rajcsúrozó törzsvendégek lettek.
Az untalan rohanó őszapók is gyakran benéznek,
csapataik hirtelen feltűnnek, zajosan köszönnek,
ameddig feltétlen szükséges, addig maradnak,
ha begyüket megtömték, sietve továbbindulnak.
Verebek, rigók, csuszkák, sokan hozzánk járnak,
a zsinóron függő ínyencségekbe belekóstolnak,
amint fénybe borul a világ, vidáman dalolnak,
a gondoskodásért talán énekükkel hálálkodnak.
Szárnyas barátaink étvágya szerencsére csodás,
némi zsír, magvak, gyümölcsök, nem kell más,
lovagommal, Bóval értük őszintén rajongunk,
hogy jóllakjanak, nekik száz cinkegolyót adunk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
