Degeszre tömve könnyű, üresen nehéz cipelni,
a furcsa ellentmondást Bóval igyekszünk kezelni,
így miatta tacsipajtásommal néha kunyerálunk,
ám tudjuk jól, mikor tölthetjük tele a pocakunk.
Reggeli, ebéd, vacsora, kurta az étkezések sora,
ott a tízórai, az uzsonna, ennyi jut a kosztolásra,
mellé fog, aki a kínálkozó alkalmakat kihagyja,
a következőt éhségtől kopogó szemmel várhatja.
Elkényeztetettségünket sokan megmosolyogják,
napjában csupán háromszor együnk, tanácsolják,
szerencsénkre mi ennél azért többször kapunk,
fel sem merül hát, hogy netán panaszkodjunk.
Jártunkban-keltünkben a konyhába benézünk,
a főzőcskézésre felettébb éberen felügyelünk,
meglessük a tűzhely platniján dohogó fazekat,
latolgatjuk, számunkra ezúttal mit tartogathat.
A finnyás válogatás végképp nem a kenyerünk,
bármivel traktálnak, mindent lelkesen megeszünk,
a népszerűtlen mosogatást boldogan felvállaljuk,
tányérkáinkat nyelvecskénkkel fényesre pucoljuk.
Sajnos a torkoskodásra kissé hajlamosak vagyunk,
saját falánkságunkkal szüntelen harcban állunk,
az elhízás réme rajtunk mégsem találhat fogást,
okkal szeretjük annyira a rendszeres testmozgást.
Rengeteget sétálunk, a sűrű erdőben csavargunk,
alakunkra, amennyire csak lehetséges, vigyázunk,
a kujtorgás után pár jutalomfalat épp beleférhet,
végtére némi nasi időnként minket is megillethet.
Fájlaljuk, de az ínyenckedéssel mára végeztünk,
legközelebb Bóval majd holnap kéregethetünk,
a betevőről dakszlilovagommal addig álmodunk,
ha felébredtünk, alaposan megtömjük a pocakunk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
