Varázsportól dagadó zsákját esténként elhozza,
a pakkot lezáró csomót Bo orra előtt kibogozza,
csipetnyi bűbájt hintve tacsipajtásomat elaltatja,
képzeletemet az álommanó éjszaka ébren tartja.
Messze már a nap, mikor először meglátogatott,
tenyerével kobakomon kedvesen végigsimított,
ágyikóm szélén elücsörögve kurta lábait lóbálta,
amit róla tudnom kell, szépen sorban elmondta.
Fülemhez hajolva megsúgta, őt kevesen láthatják,
ám szakállát a hozzám hasonlók megcibálhatják,
az ártatlan gyerkőcök játékos csínytevéseit elnézi,
ha lepihentem, históriái képeit szemem elé idézi.
Miről hallok tőle, ez igazán csakis rajtam múlik,
a bámulatos vetítésekkel kicsit sem fukarkodik,
vele a világ valamennyi zugát bebarangolhatom,
magamat reggel mégis saját kuckómban találom.
Közös utazásainkon féltőn szorongatja a kezem,
figyelmeztetett, érdemes mértékkel étkeznem,
hisz amennyiben vacsoránál tömöm a pocakom,
nem lepődhetek meg a szőrborzoló kalandokon.
Szentül megígérte, vigyáz rám akárhol járunk,
együtt számos izgalmas mókát kipróbálhatunk,
mellette pár merész szökellés mindent megold,
megízlelhetem, milyen ízű sajtból van a Hold.
Visszatekintve, történeteiben biz aligha lódított,
a valóság girbegurba tükörképéhez ragaszkodott,
általa ötleteket meríthettem elbeszéléseimhez,
a krónikámba kerülő cselekmények lejegyzéséhez.
Barátomat a csillagos ég alatt ma nagyon várjuk,
bármily rövid lesz az éj, Bóval lelkesen fogadjuk,
dakszlilovagommal a napfordulót így köszöntjük,
olvasóinknak most az álommanó meséjét küldjük.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
