A hétvégi bevásárlás mindenképp macera, de hogy kicsit mégis könnyebb legyen, anyáék igyekeznek elkerülni a zsúfolt üzletekben bámészkodók zajos tömegét. Szombat hajnalban felkelnek, álmosan nekikészülődnek, beültetnek a helyemre az autóban, és uzsgyi. Pék, hentes, közért. Általában ez a sorrend, így esik útba. Esetleg visszafelé a zöldséges is belefér. Ennyi, ha már muszáj, essünk túl a boltlátogatáson, mielőtt a későn ébredők útnak indulnak.
...
Megnéztem a Veszprémi Állatkertet. Szigorúan kívülről, mert bár nyitvatartási időben érkeztünk, be nem mehettem. Előre tudtuk, így lesz, hiszen a szabály az szabály. Látogatóként nincs helyem odabent, amit megértek, mégis sajnálom. Mint minden gyerek, én is kíváncsi vagyok ám, létezik-e a zsiráf, akiről a felnőttek viccelődve azt mondják, „márpedig ilyen állat nincs”. Kenguru, elefánt, orrszarvú, de még szent íbisz sem él felénk, és a zebráról ...
Egyedül rajtam múlt, hogy beleéltem magam, a csoda örökké tart. A nap fényesen süt le rám, a madarak folyvást jókedvűen csivitelnek, és míg a fülledt délutánokon szunyókálok, a fák lombjai andalító történeteket susognak a fülembe. Tudtam, persze hogy tudtam, nem lesz mindig nyár, de a jót könnyű megszokni, és nekem aztán volt mit. Ruhátlanul csavaroghattam a tóparton, süttethettem a hasam, és a kóbor zivatarok is ritkán futamítottak meg.
Éjszaka ...
Hamarosan kiderül, okos vagyok-e. Tanulok másoktól, ahogy az értelmesebbek, vagy a saját kárukon sem okuló butácskák csapatát erősítem. Hovatartozásom eldöntéséhez nem bajlódnék a neves kutatók intelligenciatesztjeivel, és azt se feszegetném, mire emlékszem az iskolai tananyagból. Egyszerűen nekifutok a darázstesztnek. Kipróbálom, az első kellemetlen élménnyel a hátam mögött meg tudom-e állni, hogy megint tengelyt akasszak a darazsakkal.
Rögtön az ...
Ragadnak rám a csajok. Mindegy, fiatal vagy idősebb, elég egy pillantás, és máris tele a levegő feszültséggel. A lányok, asszonyok egyszerűen elolvadnak, ha meglátnak. Szétterül az arcukon a mosoly és annyi. Nem dicsekvés, tényleg. Mióta lejárunk a tóparti korzóra, egymás után szerzem meg a női szíveket, és a legviccesebb, hogy semmit sem teszek a népszerűségért. Csak magamat adom.
Pedig én is csaj vagyok. Apa szerint egy csajmágnes, ami bármit is ...
Nyár eleje óta készültünk a TacsiPancsira, és vasárnap végre eljött az ideje életem első igazi strandolásának. Bevallom, izgultam, és az sem nyugtatott meg, hogy apa rögtön reggeli után nekiállt bepakolni a kocsiba mindazt, amire a parton csak szükség lehet. Zsonglőrködött a naptej dobozával, játszott a labdámmal, és nagy jókedvében még dúdolgatott is. Hamisan kornyikált, de ezt kibírtam valahogy. Sokkal jobban zavart, hogy el se tudtam képzelni, miről ...
A zsákos ember a nyári reggeleken korán megjelent a tóparti sétányon. Szerette kihasználni a strand nyitása, a hőség érkezése előtti utolsó, hűvösebb perceket. Az időt, amikor még kevés a járókelő, a büfések álmosan készülődnek a vásárlók közelgő ostromára, és a plázson dolgozók a napernyők kipakolásával vannak elfoglalva. Ilyenkor jó, mert senki sem zavarja, de a legfontosabb, hogy a szinte teljesen üres parkolóban szabadon eldöntheti, hol ...
Lediplomáztam! Még mindig alig hiszem el, hogy sikerült. A reggeli ébredéskor olyan meseszerűnek tetszett a gondolat, hogy megrémültem, talán a diplomaosztót is csak álmodtam. Azt, ahogy ott állok a napsütésben, a levegőt betölti a frissen nyírt fű illata, elmélyülten tanulmányozom az előttem cipekedő hangyákat, és akkor egyszeriben kiszólítanak. Megilletődötten előre tipegek, átveszem az oklevelet, lepacsizok, és míg szól a taps, torkomban dobogó szívvel ...
Gazsi bácsit, a sokat látott táborvezetőt kevés dologgal lehetett meglepni. Utóbb mégis úgy mesélte, a szívéhez kapott, amikor egy kanálnyi gulyást a szájában forgatva elmerengett, és önkéntelenül beleolvasott az asztalon előtte fekvő üdvözlőlap ákombákom betűkkel írt szövegébe. Igazán nem volt szokása az ilyesmi, ám mert a táborozó kislány képeslapja a postázásra váró levelekből összerakott kupac tetején hevert, ebéd közben valahogy megakadt a ...
Hogy milyen az a „pankáció”? Hát olyan... Pont olyan, mint az a másik, hasonló nevű dolog a tévében. A pankráció, amikor az ordító közönség legnagyobb örömére tetovált, jelmezes, kigyúrt emberek gyepálják egymást a kötelek között a szorítóban. A különbség csak egy betű, meg annyi, hogy itt én támadok, senki sem duci, és hiányoznak a tetkók, sőt a jelmezek is. Az eredmény ellenben ugyanaz. Hangzavar, küzdelem, balhé.
A küzdőtér az egész ...
