Kaptam egy macskát. Már ott volt, amikor hazaértünk. Anya és apa Szinemonnak szólítja, de én tudom, hogy igazából Cinimini a neve. Főleg a színe miatt. Ami olyan, mint a reggeli fahéjas gabonapehelyé. Jó, az Cini Minis, de macskám csak egy van. És a keresztségnél figyelembe vették azt is, hogy amikor évekkel ezelőtt félve, lelapított fülekkel, menekülésre készen először megjelent a tornácon és ennivalót kunyerált, még pici volt. Ahogy mondják, amolyan mini egerész. Az egér pedig Cini. Tehát Szinemon mindenképp Cinimini.
Ami azt illeti, a miniség elmúlt neki. Jó nagy. És kövér, mint Garfield, akit a tévében láttam. De egereket azért így is szokott fogni. Meg madarat és vakondot is. Kezdetben a bejárati ajtó előtt dicsekedett el a földre kiterített zsákmányaival. Aztán amikor egy vakond megszökött, a kiállítási területet áthelyezte apa kocsijának tetejére. Onnan nincs menekvés. Nincs lyuk, ahol egy vakond lemenekülhet a föld alá.
Csak apa nem örült. Nem szereti, ha az autóját összekarcolják, vagy mondjuk a nyestek összejárják. Mert laknak itt nyestek is. Egyszer még Cinimini farkát is eltörték. Én ugyan nem láttam, de van bizonyíték. Néhány röntgenfelvétel. És azt sem tudom, hogy esett. Szeretném hinni, hogy valami fontos dolog, mondjuk apa kocsija miatt verekedtek össze. De hallottam suttogni, hogy csak a kerti tó halainak birtoklásáért, esetleg egy egérért volt az egész. És ha az utóbbiak között van az igazság, akkor nem értem a dolgot. Cinimini naponta kétszer, néha háromszor kap enni, úgyhogy nincs rászorulva, hogy megfogja a vacsoráját. Persze lehet, csak azért kapkod a tó vizébe a halak után, azért bántja az egeret, amiért Garfield is mindig piszkálja Odiet. A szórakozás kedvéért.
Nem tudhatom, mert anyáék úgy igazán, nem engednek Cinimini közelébe. Amikor a terasz korlátjáról leugrik mellém és próbál a közelembe jönni, vagy őt pakolják vissza a tányérja mellé, vagy engem vesznek ölbe. Gyanús az egész. Attól félnek, hogy bántani akar? Belekarmol a szemembe, vagy kicakkozza a fülemet? Lenne neki mivel az biztos, de szerintem nem ilyen.
Eddig ahányszor összetalálkoztunk, jobbára hízelgett, megbökdösött a fejével. Sőt, dorombolt is. Alaposan összeszőrözött, aztán, mint akit jól végezte dolgát, hátat fordított és keresett valami mást magának. Mondjuk, megnézte, ott van-e már a tányérjában a vacsora. Igaz, ha a neveletlen viselkedése miatt a vadmacskákéra emlékeztető, fekete csíkokkal díszített farka után nyúltam, furcsán reagált. Fel volt háborodva és sziszegve fújta ki a levegőt. De mert ilyenkor anya vagy apa kivétel nélkül mindig közbelépett, még sosem tudtuk megbeszélni, hogy illemet kellene tanulnia.
Különben sem értem, miért hisztizik. Gyakran eleve úgy ül le a teraszt körbeölelő térdfalra, hogy a farkát lelógatja. Lengeti, mozgatja, úgy tesz, mintha véletlen lenne, és nem is figyelne. Pedig dehogynem! Véletlenek nála nincsenek. Mindent hall és mindent lát. Akkor is, ha látszólag alszik, vagy másfelé néz. Macska. Annyira, hogy a legkörültekintőbb ügyeskedéssel is csak egyszer tudtam kipróbálni, mit csinál, ha a kísértésnek engedve belecsimpaszkodom, és jól meghúzom neki. De akkor is furcsa hangokat adva, látványosan ugrott odébb. Árulkodós. Ha nem akar játszani, minek incselkedik?
Vagy lehet, hogy Cinimini velem is úgy szórakozik, mint az egérrel? Hogy olyan, mint Garfield? Hogy apáéknak igazuk van és csak az alkalmat várja egy kiadós, körmös pofozásra? Vagy netán az érkezésemet neki azzal tálalták: a kis törpetacskót ő kapta? És igazából neki van kutyája?
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
