Összeszorult a gyomrom, gyötör az aggodalom. Vége a rövidke nyári pihenőnek, a szörnyeteg nekivágott baljós hírnevét megalapozó turnéja őszi fordulójának, újra köztünk ólálkodik. Az országhatárok lezárása nyomán elmaradnak a külföldi utazások, a televízióban a járvány második hullámáról beszélnek, a kórházakban napról napra több a beteg. Itthon riadót fújtak a zselés fertőtlenítőnek, a törlőkendőknek, a postás pedig pakkot hozott.
A vaskos sárga boríték diszkréten hevert a kerítésünkre szerelt csőben. Tépett sarka titokzatosan kandikált elő a sűrű dróthálóba csimpaszkodó, kacsait szorgosan nyújtogató vadszőlő fényes levelei mögül, ám a fontos küldemény felbontását hosszasan halogattuk. Este derült ki, hogy a papírfedél mögött megbúvó nejlontasakban a doktoroknak fityiszt mutató, a létezéséről vitázók érvelésén gúnyosan kacagó koronás vírus elleni védekezés különleges eszközei rejtőznek.
Fekete, vörös, barna tacskókkal dekorált, gondosan szabott, aprólékosan körbeszegett, cserélhető szűrőbetétes maszkok… Bizony, lelkes farkcsóválással szimatoltam az alkalmi csomagocskát. A szívemnek oly kedves mosható textildakszlikat anya rendelte, és bár az orrot, szájat takaró kiegészítők távolról sem élet-halál harcot eldöntő csodafegyverek, a szabály az szabály. Viselésük, akár sétáimon a póráz, kötelező a boltokban, a vonatokon, a gyógyítóknál.
Kell az óvatosság, a ragály nem válogat. A kaszásnak világszerte százezreket, milliókat kiszolgáltató rémség nincs tekintettel korra, nemre, származásra. Bevethető vakcina híján büntetlenül garázdálkodik, eltipor hírességet, gazdagot, szűkölködőt. A sínylődők fájdalmából táplálkozik, kínjaiktól hízik, gonoszul kihasználja a könnyelműsködést, kaján vigyorral környékezi a gyanútlanokat, kíméletlenül ágyba kényszeríti a gyengéket.
Bűnlajstroma igen terjedelmes. Rombolásai kronológiáját követve tanulmányozhatjuk merre kalandozott, hány kontinens lakóin gázolt át, hol vendégeskedett, milyen megállók érintésével keveredett vissza hozzánk... Elmélkedhetünk, vajon meddig stoppolt a horvát tengerparton mielőtt fuvarra talált, vagy mennyire fogott vastagon a taxis ceruzája a repülőtértől a belvárosig... Kíváncsian lesi, mikor döbbenünk rá, hogy mellékes mivel, merről érkezett, valójában a jelenléte számít.
Élvezi a kétségbeesést, a zűrzavart, a fejetlenséget. Rutinosan lovagol a légkondicionáló rostélyaiból süvítő hűs áramlatokon, ravaszul kicselezi a filtereket, megtelepszik a kilincseken. Bosszankodik, ha kiszemelt áldozatai nem adják kézről kézre, elkerülik a puszilkodást, tartják a másfél métert, kesztyűben pakolják kosarukba a közértben az árut, rakják helyre a benzinkútnál a töltőpisztolyt… Sikítva menekül a habzó szappan láttán, a forróvíz csobogása hallatán.
Támadásaitól féltem az enyéimet, a barátokat, az ismeretlen kortársakat, a nyavalyától irtózókat. Drukkolok a fáradhatatlanul küzdő, a bajjal dacosan mérkőző orvosoknak, ápolóknak, a hatásos oltással kísérletező kutatóknak. Pillantásomból kiolvashatjátok, szorítok a drága tesztekben reménykedőknek, a magas láztól, a köhögéstől, a tüdőgyulladástól szenvedőknek, a sorsukat a lélegeztetőgépre bízóknak.
A tét hatalmas, hiszen a szörnyeteg az utcákon settenkedik. Elvegyül a tömegben, észrevétlenül sompolyog az üzletek kirakatainál, beköszön a kávézókba, elücsörög a gyerekekkel az iskolapadban. Pontosan kezdi a műszakot az irodákban, nyálkás névjegyét egyformán leteszi főnök és beosztott asztalára. Bliccel a buszon, a metrón, a villamoson, a hazatérők tenyerét markolva jut be az otthonokba… Kapjuk el a grabancát idejében, lábát se engedjük az ajtórésbe. Most még rajtunk múlik, legyőzhetjük a járványt.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
