Csalóka árnyaival az éjszaka folyton megtréfált, sötétjét az ablakon át fürkészve újra meg újra látni véltem a csodát. A mindent beborító puha dunyhát, a tél szépséges leplét. Gyermeki reménykedéssel vártam, annyira akartam, hogy álmosan hunyorgó szemeim becsaptak. A bujkáló hold fényében fehéren világítottak a szomszéd ház cserepei, ám a természet egyre halogatta a varázslatos hótakaró leterítését.
Érkezését a meteorológusok beharangozták a héten, a felhős, borult égboltról, a lassan vonuló frontokról szóló jóslatok bizakodást keltettek szívemben. A „vahúrhíradóban” levegőbe szimatoló, magasba pislogó, fülüket hegyező ebek latolgatták a lehetőségeket. Röpködtek a vakkantások, zajlott az izgatott találgatás, fogadások köttettek. A jól értesült fiatalok a szerdára voksoltak, míg a tapasztalt öreg csahosok esküdözve bizonygatták, csontjaikban érzik a lehűlést, a kiadós vasárnapi áldást.
A kályha padkáján lustálkodva nekem is megmacskásodtak a tappancsaim, nem győztem forgolódni. Szuszogva helyezkedtem, előbb a jobbommal, majd a balommal simultam a barátságosan meleg téglákhoz. Álmaimban szállingózó pelyheket kergettem, orromat csiklandozó, bundámon olvadozó pihéket söprögettem. Együtt szaladtam a rohanó alaszkai szánhúzókkal, mennyezet felé nyújtózkodva csápoló praclijaimat csupán a konyhai zajok fékezhették.
Gyakran lelombozott az ébredés, noha régen megtanultam, örökké mégsem kongathatnak ebédhez. Fájdalmamra, a falakon túl sokszor szitált, ritkábban zuhogott a hideg eső, a kerti séták rémes kalanddá változtak. Talpaim alatt csúszkáltak a síkos kavicsok, a fák kopasz ágairól csepegett, a járdán tócsákba gyűlt a csapadék. Hamar elment a kedvem a csavargástól, kuckómba vágyva ügettem az ajtóhoz, kitartóan bűvöltem a kilincset…
Szárítkozás, nasizás, a kanapén apához bújva lestem a számítógépet, a távoli webkamerák képeit. Farkcsóválva örvendeztem, amikor vízkereszt hajnalán makulátlan farsangköszöntő ünneplőbe öltöztek a nyugati tájak, az épületek, az utcák. Ujjongtam legbelül, biztosra vettem, hogy rövidesen a Velencei-tó környéke is felveszi évszaknak megfelelő színeit, a kis falunkat övező lankák komor szürkeségét elfedi a fenséges csillogás.
Fejben összeírtam a legfontosabbakat... Szőrmebéléses kabátkámat, a jutalomfalatokat, a zsíros mancskrémet, a pici törölközőt, a kimerítő játék után oly hasznos bugyolálós pokrócot… Listámon szerepelt a kulacsba zárt gőzölgő tea, mellé a fóliába csomagolt szendvicsek, kekszek… A pakk kész, anyáéknak elég beleugraniuk nehéz bakancsukba, felkapni dzsekijüket, kobakjukra mókás sapkát, kezükre kesztyűt húzni, aztán uzsgyi, mehetünk. Csak bírja a hátizsák!
Csipkés sziklák, fodros köntöst viselő bokrok, jelmezes tűlevelű óriások… Mesébe illő a behavazott erdő, a fagyos rengeteg lenyűgöző pompájával ejti ámulatba vendégeit… A turistautakat nyomok keresztezik, az avatott könnyen megmondja, ki járt erre és mikor. Lakik itt törpe egér, pocok, cickány, mókus, nyúl, róka, borz, nyuszt, malac, őz, szarvas. A messzeségből hollók, mátyásmadarak, harkályok, ölyvek, vércsék, sólymok, héják kiáltásait hozza a szél, egészen fent félelmetes réti sas köröz.
Jelenlétemet megszokták, ha tisztelettudóan szedem a lábam, apa kíséretében beengednek birodalmukba. Ihatok a forrásokból, trappolhatok az ösvényeken, cserkelhetek a bozótosban. Kiabálhatok, áshatok, túrhatok, senki sem pirít rám a tacskós bolondozásért… Szeretek kirándulni, a vadak világában barangolva elfeledni a rosszat, a szomorúságot. Most, hogy végre lehullott az első hó, megint nekivágok, holnap ismét úton leszek.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
