Csordultig tele a szívem boldogsággal, lelkem felhőtlen bizakodással. Gesztenyebarna szemeim ragyognak az életörömtől, tekintetemből árad a gyermeki ártatlanság, az őszinte jóindulat. Valósággal iszom a kedves szavakat, lubickolok a dicséretekben, elalélok a gyengéd simogatástól, az ajándékokkal farkcsóválva szaladok a kuckómba. Gondolataimban fel sem bukkan a szerelem, ám fontos érzéseim csokorba szedésére jobb alkalmat aligha találhatnék a Valentin-napnál.
A világot felfedezésre váró végtelen játszótérnek, furcsaságait a létezés gyakran felfoghatatlan csodáinak, lakóit a barátaimnak tartom. A veszedelemben az okulásomat szolgáló tanítót, a dermesztő télben a szépséges tavasznak ágyazó harcost, a tikkasztó nyárban a bőség hozóját, az őszben a pazar színekkel dolgozó művészt tisztelem. A rosszat nem keresem semmiben, inkább kíváncsian szaglászom az ismeretlent, fürkészem a messzeséget, latolgatom a múltat, a rejtelmes jövőt.
Családomért bármit megteszek, anya és apa számíthat örökös ragaszkodásomra. Nekem ők ketten a mindenség, összetartozásunk hűségből szőtt eltéphetetlen köteléke erősebb a legvaskosabb póráznál is. Strázsálok mellettük éjjel-nappal, éberen őrzöm álmukat, árnyékként kísérem lépteiket. Határtalan odaadásom bizonyítására megragadom a kínálkozó lehetőségeket, rajongásommal nyíltan dicsekszem. A fülipuszik járnak reggel, délben, este.
Ölelő karjaik biztonságában lustálkodhatok, megküzdhetek az undok korán keléssel, az ásítozás kéjes fáradalmaival. Puha párnámon nyújtózva fogadhatom a szobánkba bekukucskáló napocska pajkoskodó ébresztgetését, a pocakomat cirógató sugarak csiklandozását. Az izgalmak sorával kecsegtető hívást, a vidám hancúrozás előhírnökét. A szólítást a konyha meglátogatására, tányérkám kiürítésére, csillogóra nyalására.
Hullhat a hó, eshet az eső, fújhat a szél, dühönghet zimankó, a kánikula, szeretteim oldalán magasba emelt orral, büszkén trappolok. Köszönthetem a Velencei-tó partján totyogó kacsákat, szimatolhatom az erdő bozótos rengetegében a nyuszik nyomát, az enyéim szakadatlan aggodalommal figyelik mozdulataimat. Óvnak saját szertelenségem következményeitől, a leselkedő veszélyektől. Szikrányi kétségem sincs, társaságukban baj nem érhet, bátran belefeledkezhetek a kalandozásba.
Vigyáznak rám, és én rájuk... Itthon, a meleg kályha párkányán elheveredve bámulok ki az ablakon, elnehezülő pilláim mögül vizslatom a kertünk nyugalmát bolygató vendégek sürgését-forgását. A takaros kis etetőjükben begyüket tömő picurka madárkák tollászkodását, a szomszéd ház gerincén alkonyatkor vonuló nyestek osonását, az idegen macskák zajtalan settenkedését. Vakkantásaimmal jelzem, amint feltűnik az udvaron vacsorára bekukkantó cicánk, Cinimini.
A kackiás bajszú termetes egerész régóta portánk teljes jogú polgára, születésemet évekkel megelőzve díszesre faragta körmeivel tornácunk oszlopait. A közös programokból folyvást kihúzza magát, kezdeményezéseimet prüszkölve elutasítja, hátán már a bolondozás ötletének meglebegtetésére égnek mered a szőr... Megnyugtató dorombolásánál többet tőle véletlenül sem remélhetek, az annyira vágyott tacskós fogócskázáshoz egy hozzám igazán hasonlóra lesz szükségem.
A betoppanó négylábú haveroknak mindig jutott hely nálunk. A rohangálás engedélyezett, kifejezetten miattam átalakított, rendkívül alacsonyra ültetett kanapéinkon ugrálhatok is. Valentin-nap vagy más, szeretetem kifogyhatatlan. Jöhet apró ifjonc, ruganyos fiatal, netán komoly felnőtt, örömmel körbevezetem. Megmutatom szerény birodalmamat, hisz a mostaninál elégedettebb csupán akkor lennék, ha osztozhatnék a boldogságban.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
