Odakint halványan derengett, az éjszaka húzódozva engedett a pirkadatnak. A hajnal kimért léptekkel közeledett, sejtelmes csendjét elvétve törték meg a korán kelő madárkák fázós trillái. Mélyen aludt a ház, puha takaróm melegében óvatosan böködve ébresztgettem a gondjaimra bízott dakszlikölyköt. Halkan suttogva elsoroltam tudnivalóit, hisz évente csupán egyszer adódik ilyen alkalom, és Bo életében a mostani az első, szórakozzon hát jól a gyermeknapon.
Megelevenedtek a régi emlékek, lezárt pilláim vetítővásznán villódzva peregtek a soha vissza nem térő múlt számomra oly becses perceinek színes képei. Felsejlett nagyanyó törékeny alakja, nyugodt hangja, bolondozásomra feltörő vidám kacagása. Megint ott ültem nagyapónál a picinyke konyhában, fegyelmezettséget mímelve követtem csodálatos históriáit, könyörögve kunyeráltam a fazékban rotyogó, tepsiben gőzölgő híres finomságokból.
Pórázt feszítve sétáltam a tóparton, megbámultam a ringlispílt, az óriáskereket, a füttyögve, zakatolva kanyargó vonatocskát. A plázs homokját kerülve hallgattam az ugrálóvárban rajcsúrozó csöppségek önfeledt nevetését, érdeklődve lestem a bábosokat, jelmezeseket. Orromat csiklandozta a sajtos-tejfölös lángos, a sült kolbász, a hekk, a kürtőskalács csábító illata. Magamon éreztem anya és apa mosolygós tekintetét, lubickoltam simogató szeretetükben.
Körmeim alatt recsegve hasadt a díszes csomagolópapír, újra kíváncsian bontogattam a hatalmas pakkokat. Az álom határán uralkodó kusza zűrzavarban átláttam a zacskókon, izgatottan kutattam a meglepetéseket... Boldogan öleltem kedvenc sípoló polipomat, erősen fogadkoztam, hogy eztán vigyázok, nyolc karjából egyet sem szaggatok le éles fogaimmal. Kuckómba bújva kóstolgattam a pompás nasikat, kétségbeesetten próbáltam elkapni a köddé váló csemegéket.
Napocska sugarai az ablaküvegen keresztül pocakomat cirógatták, a vén ingaóra unottan ketyegett. Hiába, jócskán elszunyókáltam, eljött az ideje az ábrándok eleresztésének. Fülemet csattogósan rázva kászálódtam talpra, mögöttem sírósan ásítva nyújtózkodott a világgal éppen csak ismerkedő, létezése ötödik hónapjának örvendező tacskófiú. Szertelen barátom, akinek felnőttként annyi mindent mutathatok ezen a földön.
Megrémített a lehetőség, hogy többé talán nem néznek csetlő-botló, aranyos apróságnak... Ezerszer bejártam a velencei korzót, kisujjamban az erdei kirándulások összes fortélya, így bátran vezethetem a felfestett úton tapasztalatlan társamat. Elkísérhet bárhová, oldalamon kocoghat télen-nyáron, segítségemmel megtanulhatja, merre van a bolt, a nádas melyik zugában pihennek a kacsák, hol rendezik az ünnepi mulatságokat.
Tűnődve tömtem a bendőm, sietve nyaltam fényesre a tányérkámat, eltökélten készültem a bizonyításra… Becsülettel tettem a dolgom, csalódást aligha okozhattam. Komoly kutyaként kocsikáztam, a strand mellett baktatva hiba nélkül megtaláltam a fagylaltos bódéját, a vattacukorárust, a zajos vurstlit, benne a céllövöldét. Megálltam pacsizni, pózolva fotózkodni pajtásommal, Miával, még a dübörögve száguldó félelmetes dodzsembe is bepattantam.
Jutalmamat kiérdemeltem, az ajándék itthon várt. Farkcsóválva rohantam rá a szélesen terpeszkedő dobozra, lelkesen téptem a ragasztószalagot, rángattam elő az elrejtett ínyencségeket, játékokat... Bo bolyhos pokrócot, rágókákat, plüssrókát kapott, én a gyámoltalan macit szabadítottam ki nejlonzsákjából. Szerzeményembe csimpaszkodva fáradtan nyúltam végig a díványon, és miközben lassan elnyomott a buzgóság megértettem, hogy az enyéim szemében örökre gyerek maradok.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
