Jár mindenkinek, kivétel aligha lehetek. Sokan a forró nyárra spórolnak vele, mások beosztják a fontos alkalmakra, igyekeznek átmenteni belőle egy keveset a decemberi ünnepekre. A szerencsések utazással, strandolással múlatják perceit, míg akadnak, akik csak fáradtan megpihennek, hallgatják a csendet, odahaza szorgoskodva bepótolják, amire a munka mellett nem jutott idejük. Most először én is elmerülök a vakáció csodájában, félreteszem picit a mesélést, és szabadságra megyek.
Mesekönyvem kitölti az életem, több mint három esztendeje lankadatlan éberségre késztet. Hálás feladatot ad, hogy üres lapjaira lejegyezhetem a köröttem zajló eseményeket, bemutathatom az évszakok változását, a természet páratlan szépségét, a hegyeket, völgyeket, a növényeket, az állatokat. Legyen bármi, bújom a kalendáriumot, ügyelek a nevezetes dátumokra, gondolatban gyakorta a vasárnap esedékes históriát tervezgetve indítom a reggelt, hajtom álomra a fejem este.
A kezdeti setesuta próbálkozások után alaposan belelendültem, elmélkedtem örömről, bánatról, a létezésről, a fájdalmas mulandóságról, a szürke hétköznapokról, az izgalmas csavargásokról. Vallottam az érzéseimről, vidám pillanataim boldogságáról, tudósítottam érdekes találkozásokról, hangulatos rendezvényekről. Szakadatlanul dolgoztam, immár hajszál híján kétszáz történetem várja az olvasókat, ám a következők megszületéséhez újabb élmények, tapasztalások kellenek.
Az augusztus segíthet a folytatásban, noha halkan elsuttogott vállalásai között nem szerepel költséges föld körüli hajóút, egzotikus déltengeri üdülés, sőt, nagyobb vidéki barangolás sem. A messzi tájak különleges kalandokat tartogató felfedezése helyett itthon maradunk, a környéken csatangolunk, és végre sort keríthetünk a régóta halogatott programokra, a hanyagolt teendőkre... Csábítgat az erdő, a mező, a fergeteges tóparti tacskóbuli, lefoglal az izzasztó kinti robotolás.
Hétfőn rögtön a téli tűzifa elpakolása. Az ismerős teherautó hatalmas ketrecekbe zsúfolva szállítja házhoz a temérdek szálkás hasábot, zúgva, berregve ledaruzza terhét a kocsibeálló közepére, majd elviharzik. A mi tisztünk, hogy sietve kirakodjunk, eltüntessük a magasba nyúló rönkkupacokat. Rám hagyományosan az árnyas tornác kövezetén téblábolást, a korláthoz kerülő stószok fogadásához felsepert placc vizslatását, apára a masszív kalodák bontását, a kimerítő cipekedést testálják.
Unatkozni később sem fogunk, dolog van bőven. Sürgős javításért kiáltanak az udvari lépcső ősöreg akácgerendái, recsegve panaszkodnak, mert a valaha kemény fokokat puhára áztatták az esők, szivacsosra rágták a falánk termeszek. A meglazult zsindelyre figyelmeztet a teraszunkat védő tetőről becsöpögő víz, a kiszolgált zár cseréjének időszerűségére emlékeztet nyikorgásával a kertkapu. Csutakolásra szorulnak az ablakok, festésre a korlát, erősítést kér a gyomokkal harcoló veteményes.
Kiveszem a részem az ádáz csatározásokból, eltökélten nézek szembe a kihívásokkal. Körmeimet nem féltem, lelkesen ások, túrok, kaparok, leszámolok a gazzal, harsány csaholásommal megugrasztom az ellenséget. Kikapcsolódásként dőzsölhetek, lustálkodhatok, pocakomat az ég felé fordítva szundikálhatok. Kihasználhatom, hogy nincs irodába rohangálás, hivatalos fontoskodás, és bármilyen feszített is a menetrend, a sétálós, fagyizós családi kirándulások elképzelhetetlenek nélkülem.
Idén ilyen vakációt kínál a verőfényes nyár. Oldalamon Bóval, gyorsan cseperedő, méretes mancsú dakszli társammal serénykedem, mulatok kicsit, aztán ígérem, visszatérek. Rövid szabadságra megyek, a mesélést ideiglenesen szüneteltetem, de mielőtt nekivágok a lazítás sebesen elröppenő napjainak, bekészítek néhányat korábbi sztorijaimból. Kérlek, adjatok tanácsot, ezúttal írjatok ti nekem! Megköszönném, ha megmondanátok, mely elbeszéléseimet betűzgetnétek megint szívesen.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
