Kifordult sarkaiból miatta a világ, mellette vidámabban kél a nap, fényesebben ragyognak a csillagok. Érkezése nyomán odalett a kényelmes egykeség, elillant a borongós magány, messzire menekült a csüggesztő unalom, lelkem megüresedett csücskét elfoglalta a felnőttes felelősségérzet. Életemet kitölti Bo, az oldalamon cseperedő tacskófiú okosítása, akivel a Valentin-nap apropóján akkor is megünnepeljük találkozásunkat, ha kapcsolatunk csupán afféle „majdnem szerelem”.
Barátságunk megbonthatatlan, szövetségünk megkérdőjelezhetetlen, parázs vitának, felesleges civódásnak nálunk nincs helye. Mancsot adtunk a békességre, a bizalomra, mi több, a szerepek kiosztásával ugyancsak hamar végeztünk. A főnök én vagyok, ám egyezségünk szerint az igazán fontos kérdésekben természetesen a férfi dönt. Az meg már más lapra tartozik, hogy tíz hónapnyi ismeretségünk alatt, sajnos, semmi valóban lényeges, tehát fontos nem történt.
A hétköznapi problémákon könnyedén felülemelkedünk, ezért aligha okozhat komolyabb gondot, melyikünk milyen tányérkába kapja a reggelit, az ebédet, az uzsonnát. Az esetleges bosszantó kétségeket szerencsére önmagukban a színek eloszlatják, a rikító narancssárga tálacska a konyhában az enyém. Ínycsiklandó kincsei kizárólag engem illetnek, míg izgatottan toporgó, jó étvággyal falatozó társam harsányan zöldellő edénykéjéből az idősebb jogán bármikor torkoskodhatok.
Egy húron pendülünk, néha mégis akad, amiben mást akarunk. A gusztusos marhafejbőr rágókából például ő általában jobbára azt, amin éppen én nyammogok, eközben nekem egészen biztosan az övé tetszik. Kölcsönösen szemezünk a pazar csemegével, ártatlanul pislogva felmérjük a lehetőségeket, aztán óvatosan kihasználjuk a kínálkozó alkalmat, és csendben cserélünk. Félrevonulunk a megszerzett finomsággal, majd néhány perc elteltével újra nekifutunk a rituálénak.
Szaladgálásban, rohangálásban, úgy mondják, szerfelett pompásan teljesítünk. Elrugaszkodásunk koreográfiája szikrányi próbálgatás, gyakorlás nélkül is pontosan megegyezik, le sem tagadhatnánk származásunkat. Tappancsaink kikaparnak, éles körmeink karcolják a kényes padlót, hogy uzsgyi, hirtelenjében indulhasson a fogócskázás. Felváltva hajszoljuk egymást, veszedelmesen száguldva cikázunk a bútorok között, féktelen csörtetésünknek talán a fáradtság szabhat határt.
Alkonyatig elhúzódhat, mire a kimerültségtől elgyengülve feladjuk, hisz a temérdek tóparti séta, erdei kirándulás megtette a magáét, a lekutyagolt kilométerek sokaságán alaposan megedződtünk. Különösen fiatal partnerem atletikus alkatán látszik a rengeteg kemény túra, cuppogós sárdagasztás, az égbe nyúló meredek hegyoldalak megmászása. Darázsderekát, széles vállait megirigyelhetnék a fotómodellek, domború mellkasával, izmos combjaival élsportolóként karriert csinálhatna.
Magabiztosságért nem kell a szomszédba mennie, szüleitől útravalóul kapott tarisznyájába jutott belőle elég. Peckes járása, magasba emelt orra eltökéltségről árulkodik, bátorságért pedig feltehetőleg kétszer állt sorba. Vigyáz rám, a kisebbre, a törékenyebbre, megugatja az éjszaka sötétjében incselkedő holdat, mogorván ráripakodik a kertben ricsajozó nyestekre… Hát csoda, ha kedélyes farkcsóválásával régen megnyerte, tekintete melegségével megdobogtatja a szívemet?
Teli bendővel édes a pihenés, a kiadós vacsora után lefekvéshez készülődve most is kisorsoltuk, ki bújjon anyához, kunkorodjon kiflibe apa ölében. Kerülget az álom, pilláim lassacskán leragadnak, de kacifántos dakszlikaparásommal még lejegyzem, mi motoszkál a kobakomban... Itt a Valentin-nap, az összetartó párok ünnepe. Idén először én sem leszek egyedül, és noha kapcsolatunk Bóval csak majdnem szerelem, őszintén kívánom mindenkinek, hogy hozzám hasonlóan boldog lehessen.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
