Mélabús hangulatomból könnyedén kibillentett, tréfás megjelenésével a játékra gyorsan rávett, erre járt, hát önzetlenül segített. A fajtám után elnevezett kórról, az életemet keserítő tacskóbénulásról, vele a veszélyes műtétem nyomán esedékessé vált kúráról nem sokat hallott, panaszaimmal kevéssé foglalkozott. A picsogást feledtetve megdolgoztatott, csendben elvégezte, amit egy hozzá hasonló apróságtól szállásadója elvárhatott, immár ő is a barátom, a fáradt őszi légy a házi gyógytornászom.
Honnan jött, legfeljebb találgathatom, tegnap sebtiben beslisszolt a résnyire nyitva hagyott ablakon, megpihent a kényelmes pamlagon, végigmászott a keményre tömött díványpárnákon. Kíváncsian szétnézett, édesen szundikáló dakszlipajtásomra, Bóra ügyet sem vetett, engem ellenben óvatosan megkörnyékezett, mocorgásával felkeltette az érdeklődésemet. Akrobatikus képességeivel kérkedve kerülgetett, cikázva tanulmányozta a reflexeimet, orrom csiklandós nyergén pimaszul megtelepedett.
Állta felháborodott tekintetemet, rázhattam mérgesen a fejemet, újra és újra visszaszemtelenkedett. Potrohát letette, szárnyait rendezgette, első lábacskáit összedörzsölte, mintha valami komisz csínyt tervezgetne, karcsú térdeit szökésre készen rugóztatva türelmem határait feszegette. A gyufát nálam hamar kihúzta, jól palástolt indulataimat felkorbácsolta, addig piszkált, abajgatott, míg a tétlenkedést félbeszakítottam, a megmacskásodott tappancsaimat mozgásra sarkalló furcsa terápiába belevágtam.
Eget rengető mutatványokra felesleges gondolni, ugyancsak kimerítő feladatnak bizonyult bicegősen forgolódni, a légben vidáman döngicsélve suhanó vendég felé az esélytelenek nyugalmával kapkodni. Nyakamat nyújtogatva gyakorolhattam a helyezkedést, a tekergős törzskörzést, farkamat csóváltam, éles fogaimat villogtatva komédiáztam, az átrepüléseknél sután topogtam. Tudásom legjavát adtam, percről percre fokozódó kedvvel virgonckodtam, bajaimról megfelejtkezve kölyökként bohóckodtam.
Megbújtam a plüssállatok sorfala mögött, rejtőzködtem a bolyhos takarók között, némán lapítottam, fenyegetően morogva előugrottam, majd fedezékbe húzódtam, a ravaszdi róka se igen csinálhatta volna jobban. Izmaimat megfeszítve a megfelelő pillanatot lestem, az éberen tapogatódzó picurka rovarra komótosan rátörtem, lazítás gyanánt távolodó duruzsolására füleltem. Kutattam, kerestem, alakját a varrógépen, a televízión, vagy a szekrény szélén megleltem, produkcióját ámulva figyeltem.
Remekül mulattam, noha fürge edzőpartneremmel javarészt puha kuckómból hadakoztam, a rohanás öröméről átmenetileg bánatosan lemondtam. Sajnálkozva beláttam, a fogócskázás egyelőre nem az én sportom, a száguldás, a farolós kanyarodás mókáját eztán még jó darabig másokra hagyhatnom. Szerencsére hosszú szünetet kibírok, a gyerekes csacsiságoktól komoly felnőttként inkább legyintve elfordulok, posztoló őrszemként harsányan vakkantgatok, talpra állásom siettetésére koncentrálok.
Ehhez bőven elég, ha erősítő sétáimhoz ragaszkodom, tomporomat a vékony akupunktúrás tűkkel szorgalmasan tovább szúratom, érzéketlen tagjaimat napjában kétszer-háromszor átmozgattatom. Törődésre különösen a gyengélkedő bal hátsó praclim szorul, hiába küzdök érte hetek óta oly ádázul, állapota nehezen javul. Tehetetlenül botladozom rajta, vajmi keveset használt eddig a temérdek munka, ám a lustán szunnyadó idegeket kéretlen látogatónk zümmögése most talán kicsit feldobta.
Elkiabálni véletlenül sem akarom, körmeimmel a padlón szaporán lekopogom, úgy számolom, ma pár tétova lépéssel sikerült messzebbre sántikálnom. A méterekben mérhető szerény haladás hatalmas eredmény, nekem ez a rövid kutyagolás nagy élmény, máris újabbakra vágyom, büszkén elújságolom, a megfáradt őszi légy a házi gyógytornászom. Sajátos fogásait esetemben alkalmazta, a maga módján megmutatta, hogy a legparányibb lélek is fontos, mindenki segíthet, a világ csupán így lehet teljes.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
