Észrevétlenül megül házunk falán, lehunyt pillái mögött álmodozva mereng az évszakok szeszélyes váltakozásán. Törékeny testét fázósan összehúzza, dideregve vár a langyos fuvallatokra, türelmesen kiböjtöli, míg a kikelet hírnökeként megint útra kelhet, a párát lehelve ébredező táj felett csapongva repkedhet. A nappali pávaszem nálunk vendégeskedik, pajtásommal, Bóval és velem barátkozik, ám noha szívesen látjuk, azt kívánjuk, ne térjen vissza a zimankó, szálljon el hamar a pompás pillangó.
Menjen, siessen, hiszen a kalandnak ezúttal rettentően korán nekivágott, a hatalmas öreg tölgy titkos rejtekül szolgáló odvából néhány hete érdeklődve kikukkantott. Fésűs csápjait töprengve dörzsölte, figyelmét a barlangjukból előbújó mackók viselkedése felkeltette, érzékeny lelkét konok elszántságuk bizakodással megtöltötte. A bundás óriások gyertyaszentelőkor dacoltak saját árnyékukkal, no meg a világossággal, a szabadban maradva felfalták a telet, közel a tavasz, erről szólt a brummogó üzenet.
Biztatásként több se kellett, a serény tarkalepke a sürgető teendőkkel gyorsan végzett. Szélsebesen felseperte szerény hajléka padlóját, bevetette ágyikóját, tarisznyájába pakolta igényesen csomagolt utazó holmiját. A tükör előtt hosszan elidőzött, két pár porpikkelyes szárnya szépségével különösen sokat törődött. A vörösbarna alapra bársonyos sötétbordó púdert hintett, a kék magvú szemfoltokra varázslatos fényesítőt cseppentett, a koromfekete bélést kisimította, távozóban az ajtót kulcsra zárta.
A kis falunkat ölelő rengetegből óvatosan leereszkedett, a simogató napsütésben boldogan keringett, eszmélő kertecskénk csendjében szunnyadó virágokat keresett. Az orgonabokor csupasz ágainak sűrű labirintusában tűnődve szétnézett, az apró fejecskéjével épp a földet emelgető jácintnak a magasból leintegetett, a kerítésnél a dáliatöveket méregetve lebegett. Vénséges meggyfánk fakadni készülő rügyeinek számbavétele után tavacskánk parti szikláin megpihent, innen fürkészte a messzi végtelent.
Velünk is itt találkozott, és mert tacskót addig még sosem látott, fajtánkra ámulva rácsodálkozott. Latolgatta, vajon kit tiszteljen bennünk, a szorgos hangyával, a muzsikus tücsökkel, a fürge bogárral ugyan milyen viszonyban lehetünk, szedje a sátorfáját, vagy netán örüljön nekünk. A súlyos döntést aztán egykettőre meghozta, bizalma jeléül a dakszlikat udvari kísérőnek felfogadta, köröttünk cikázva bejárta portánk minden csücskét, zugát, eldugott hajlatát, kiválasztotta levegős nyári rezidenciáját.
Bár a hűvös hajnalok gondolata aggasztotta, a beköltözésre az alkalmat rögvest megragadta, majd némi tétovázást követően legyintett a félelmekre, pödörnyelvével egy százszorszép kelyhéből édes nektárt hörpintett a sikerre. Terveibe közben minket diszkréten beavatott, a csalán fontosságáról lényegre törő előadást tartott. Fülünkbe suttogva elárulta, picurka petéit a levelek védett fonákjára rakja, kikelő utódai a szúrós növényt szőröstül-bőröstül megeszik, csipkelődésének ezzel elejét veszik.
Másnapra, sajnos, valami elromlott, az éjszaka bosszantó lehűlést hozott, fenyegetően tornyosultak a komor fellegek, reggelre híre-hamva sem volt már az enyhe időnek. Szakadatlanul esett, vigasztalanul zuhogott, aki csak tudott, odakint fedél alá húzódott, új lakónk a tornácon próbálkozott. A küszöbön belülre hiába invitáltuk, a kényelmes menedék ígéretével feleslegesen csábítgattuk, ő inkább az ablak deszkáján megállapodott, a keretbe kapaszkodott, a feltámadó szél lökéseivel hősiesen viaskodott.
Küzdelme kevés jóval kecsegtetett, helyzete egészen kétségbe ejtett, attól féltem, mire a természet haragja lecsillapodik, a parányi rovar tőlünk elsodródik. Kukucskáltam izgatottan, a vizes üvegen át vékonyka alakját kutattam, amint tekintetemmel ráakadtam, az elemek fölötti győzelmét dicsérendő farkamat csóválva csaholtam. Hangoskodásomat meghallotta, köszöntésemet ma este is viszonozta, a nappali pávaszem házunk falán ücsörögve a tavaszt várja, a gyönyörű pillangónak nincsen párja.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
