ajandek_egyperces_240512_2.jpg

Viseltes köpönyegükbe burkolózva közeledtek,
ráncos arcukon sejtelmes mosollyal lépkedtek,
ezúttal kellemes meglepetésekkel készültek,
szokatlan ajándékkal érkeztek a fagyosszentek.

Pongrác az éjszaka kellős közepén kopogtatott,
a sötétség leple alatt portánkon megállapodott,
botjára csomózott batyujában hosszan kutatott,
az asztalra végül varázslatos pakkocskát rakott.

Úgy mondta, a dolgokat meghányták-vetették,
Tavasztündérrel elképzeléseiket egyeztették,
társaival a hideget már áprilisban előreküldték,
helyette a májusi meleget nekünk leszervezték.

Szervác is itt lesz, amikor reggel ásítva ébredek,
a vendégnek harsány vakkantással köszönhetek,
arról szólnak a hírek, tőle csupa jót remélhetek,
az udvarra hajnalban pulcsi nélkül kisiethetek.

A legrosszabb forgatókönyv, ha netán elázom,
ideje a záporok gondolatával megbarátkoznom,
a zivatarok elől alkalmasint fedél alá húzódom,
a tájat frissítő fürdő miatt nem panaszkodom.

Bonifác jöttének ugyancsak örvendezhetek,
fogadására vidám farkcsóválással igyekezhetek,
látogatása tiszteletére kirándulni elmehetek,
ám az erdő sűrűjébe esőkabátot talán viszek.

Legyen sár meg locspocs, kicsit sem bánom,
a tócsák tükrében magamat megbámulom,
a szép időért cserébe a kényelmet feláldozom,
bőven belefér, hogy praclijaimat összekoszolom.

Szobanövényeink immár bátran költözhetnek,
kertecskénkbe cserepestül kitelepülhetnek,
a fagyosszentek zimankóval aligha fenyegetnek,
pajtásommal, Bóval erről hálásan mesélek.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr8918402873
Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása