Még tíz percet, na jó, ötöt szívesen aludt volna,
vánkosa alá Bo bánatára fejét mélyen befúrta,
ám lassan beérett tacskópajtásom reménykedése,
fénybe borította a világot Tavasztündér ébredése.
Hosszú pilláit egy ideje már álmosan nyitogatta,
feltörő sóhajaival a fagyott földet felolvasztotta,
karjait nyújtóztatva a felhők függönyét széthúzta,
pajkos kacsintásával a napocskát előcsalogatta.
Tiszteletére a dalos pacsirta új művet komponált,
köszöntésére a madarak kórusa sietve összeállt,
játékosan vidám csicsergésüktől hangos a vidék,
érkezése hírét a fuvallatok messzire repítették.
Finom léptei nyomán a kövek között a fű kihajtott,
az árokparton sok százszorszép szirmot bontott,
a sűrű erdő rengetegében a csodás hérics sárgállik,
ünneplésére a környék népe boldogan készülődik.
Biztatására felöltik zöld ruhájukat a fák, a bokrok,
bárhol járok, friss hajtásokat, apró rügyeket látok,
kibomlanak a levelek, míg néhányat szundítok,
így hála neki, rövidesen lombsusogást hallhatok.
Intésére a szorgos hangyák dolguk után indultak,
téli szállásukat elhagyva a bogárkák is előbújtak,
szerény tavacskánkban a halak vígan lubickolnak,
mosolya ragyogásában pikkelyeik megcsillannak.
Kérésére az égiek a tájat alaposan megöntözték,
a csendesen hulló esők vizében megfürösztötték,
kedvéért a csapadékot csinos tócsákba gyűjtötték,
hogy megszárítkozzon, hűsítő szeleiket elküldték.
Sándor, József, Benedek ezen a héten megjönnek,
zsákjaikban ott kell lennie a kellemes melegnek,
hát lovagommal, Bóval őket szeretettel fogadjuk,
ajándékukat az ébredő Tavasztündérnek adjuk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
