Megint befürödtem. Életemben harmadszor csobbantam a habokban, és mire újra szilárd talajt értem, olyan voltam, akár egy ázott veréb. Bundámat átitatta a Velencei-tó zavaros vize, az iszap összetéveszthetetlen bukéja ingerelte az orromat, biztosra vettem, hogy a tavalyi hasonló esetből okulva, anya alaposan lecsutakol a kádban… Hiába, a strandolás nem a legkedvesebb hobbim, ám Wonder Woman végül megmenekült, és a Tacsi-Pancsit se hagytam ki.
Valójában semmi ...
Padlót fogtam a héten... Kezeletlen bambuszt, hozzá szegélyléceket, ragasztót. Mancsommal érinthettem a falakra szánt gipszkartont, a fehér táblák rögzítését szolgáló szúrós csavarokat, barátkozhattam a rezgőfűrésszel, fúróval, szalagcsiszolóval. Szerteszét hevertek köröttem a nappaliban, mialatt apáék méricskéltek, függőztek, szinteztek, és lassan kezdte elnyerni végső formáját a tetőtérbe vezető lépcső.
Az emeleti feljáró befejezése ...
Hazafelé már nem izgultam, az első hallásra félelmetes zajok álmosító suttogássá szelídültek, és képtelen voltam nyitva tartani a szemem. A szunyókálásból pillanatokra rángatott vissza a valóságba egy-egy sípolás, fújtatás, az elsuhanó tájra sem figyeltem. Az odakint tomboló kánikulához mérten borzongató benti hűvös elől táskám mélyére bújtam, csak akkor szaglásztam körbe ismét, amikor apa Kápolnásnyéknél szedelőzködni kezdett... Meglepő, de ...
V ártam ezt a vasárnap estét... Bizony, régóta számolgatom, hányat alszunk még anya nyári szabadságáig, és a fényképeimmel dekorált asztali naptárban most végre elfogytak az átlapozandó rubrikák. Eljött a mai, az utolsó éjszaka, hamarosan ágyba bújok, hogy fejemet a paplanba fúrva kiadósat durmoljak... Reggel hivatalosan is itt a vakáció.
A nyaralás hétfőn kezdődik, ám titkon már pénteken ünnepelhettem… Anya hazaért a munkából, táskáját ...
Lemaradtam az első Holdra szállásról… Ötven évvel és egy kevéssel. A késés java aligha írható a számlámra, kósza gondolat sem voltam, amikor az amerikai asztronauták a „Sas” nevet viselő, ijesztően szerény képességű komppal megérkeztek a „Nyugalom Tengere” fölé, és leereszkedtek. Vakmerő repülésük múlt hétvégi jubileumán ellenben tényleg elmulasztottam felidézni a történteket, annyira lekötött a földi tacskóparadicsom keresése, a hirdetések ...
Keresem a Paradicsomot. Félreértés ne essék, eszemben sincs Kolumbusz sikerein felbuzdulva tengerre szállni, ezen a földön próbálom megtalálni a helyet, ahol a mennyországban érezhetem magam. Hiszem, hogy vár rám álmaim otthona, szégyenlősen rejtőzködik, míg rábukkanok kifejezetten nekem szóló hirdetésére. Kiszagolom, és onnantól apáékon múlik, hogy kerítéséről mikor szedik be az „ELADÓ” feliratot.
Szeretek a Velencei-tó közelében élni. ...
Kaptam egy Alfa Romeót. Elegáns, piros limuzin, orrán nyolc, mérges tekintetet kölcsönző lámpával, és noha leváltott modell, szerintem gyönyörű. Folyvást bámulom, mióta szombat délután, az AlfaCity színpadának lépcsőjén kiszabadítottam a gyári csomagolásból, és roppantul fájlalom, hogy nem vezethetem… Túl kicsi nekem, ám míg megszerzem a jogosítványt felnőhet, akár a mesében.
Jártam már Alfa Romeo találkozón, a mostani volt a harmadik ...
Őszinte szívvel, bőkezűen osztogatom, miközben rengetegen a gondolatától is borzadnak. A fülipuszi nem tacskóspecialitás, szabadalmi oltalom sem védi, a hagyományosan csöpögős elismeréssel a kutyák ősidőktől kezdve szeretteiket jutalmazzák. Szombaton, a Csók Világnapján megfogadtam, ha rajtam múlik, kap mindenki.
Az első puszik anyának és apának jutnak… Hajnalban, mihelyst kipattan a szemem, ott termek az ágyukon, és feltúrom a takarót. Hideg orrom ...
Kétségbeesetten menekült, szinte száguldott a betonon, a puszta szerencsén múlt, hogy nem gázolták el, taposták laposra. A robogó kerékpárok, a ténfergő gyalogosok láttán a fal tövéhez simult, ám a lődörgők kiszúrták, bottal piszkálták, visszalökdösték a placcra. Bármerre nézett, gyanakvó, haragos tekintetekbe ütközött, bizonyosnak tűnt, hogy percei meg vannak számlálva.
- Kígyó! Kígyó! – a zajos sivalkodásra figyeltünk fel apával. ...
Nincs mese, kikészültem. A lázam felszökött, reszkettem akár a kocsonya, csikart a pocakom, gyötört a hasmars, és a róka gyakorta látogatott. Legszívesebben átaludtam volna a hetet, és bevallom, eljátszadoztam a gondolattal, hogy beteget jelentek. Feltételeztem, mindenki megérti majd, ha most vasárnap kivételesen nincs mese... Aztán győzött a lelkiismeretem.
Nincs mese, az élet megy tovább. Mesének igenis lennie kell, a gyengélkedés nem kifogás. A fontos az, ...
