Imádok csomagot kapni. Mindegy, milyen, mindenképp örülök neki. Ahogy Gombóc Artúr, akit a tévében láttam, egyaránt szereti a kerek, a szögletes, a hosszú, a rövid, sőt a lyukas, a gömbölyű, vagy a törött csokoládét, úgy én is boldogan fürkészem a mindenféle színes szatyrokat, nejlonzsákokat, kartondobozokat. A legjobb mégis, ha nagy a doboz. Mondjuk, nekem szinte mindegyik nagy, de tudjátok, arra gondolok, amikor fel sem érem a peremét. Amikor úgy kell ...
Itt volt! Itt volt! Le sem tagadhatja. Hiába ügyeskedett, settenkedett. Bármennyire is csendben jött és ment, játszotta ki az éberségemet, kerülte el, hogy személyesen is találkozzunk, most már biztos, hogy a Mikulás létezik. Nem, nem azért, mert ajándékot hagyott nekem. Ez még nem bizonyít semmit. Meg az sem, hogy eltűnt az asztalról az odakészített süti és a tej. Ajándékot bárki hagyhatott, a sütit akárki befalhatta, a tejet pedig Cinimini, a macska is ...
Apa komolyan gondolta. Pedig azt hittem, csak tréfa, hogy saját mesekönyvem lesz. Olyan, amiben elmesélhetem mindenkinek, mi minden történt velem. Nem az Ezeregyéjszaka meséi, vagy a Csilicsali Csalavári Csalavér, ami másokról szól. Az ilyenek bárkinek meglehetnek. Egy teljesen saját könyvet ígért, benne az én történeteimmel. Aztán sokáig semmi, és lassan el is felejtkeztem az egészről. Most meg tessék! Itt van, megszületett.
Egészen más, mint amit ...
