Ruhát kaptam. Nem, nem olyat, amilyet apa szokott kilátásba helyezni, ha nagyon rossz vagyok… Mondjuk, amikor rohangálás közben leverem a számítógépét, felborítom a poharát, földbe tiprom a féltő gonddal nevelgetett virágokat, vagy végigkergetem az idegen macskákat a teraszon. Nem. Persze megruházni itthon sosem fognak, a felruházásomon viszont túl vagyunk. Saját ruhatervezőm van, aki a konfekciócuccaim mellé komoly, méretre készült kollekciót rittyentett ...
Súlyomnál vagyok, higgyétek el. Jó ezt tudni, mert gyakran kérdezik, mennyi is az annyi, és most, hogy hivatalosan lemértek, apának végre nem kell mellébeszélnie. Bárkinek elárulhatja, a digitális mérleg a „ π ” értékét mutatta a talpaim alatt. A matematikában és a görög ábécében kevésbé jártasak kedvéért, a „pí”-ét... Na de, hogy ne barkochbázzunk feleslegesen, inkább megmondom a tutit. Éppen 3,14 kilogrammot nyomok.
Lehet vitatkozni, ez sok ...
A hétvégi bevásárlás mindenképp macera, de hogy kicsit mégis könnyebb legyen, anyáék igyekeznek elkerülni a zsúfolt üzletekben bámészkodók zajos tömegét. Szombat hajnalban felkelnek, álmosan nekikészülődnek, beültetnek a helyemre az autóban, és uzsgyi. Pék, hentes, közért. Általában ez a sorrend, így esik útba. Esetleg visszafelé a zöldséges is belefér. Ennyi, ha már muszáj, essünk túl a boltlátogatáson, mielőtt a későn ébredők útnak indulnak.
...
Megnéztem a Veszprémi Állatkertet. Szigorúan kívülről, mert bár nyitvatartási időben érkeztünk, be nem mehettem. Előre tudtuk, így lesz, hiszen a szabály az szabály. Látogatóként nincs helyem odabent, amit megértek, mégis sajnálom. Mint minden gyerek, én is kíváncsi vagyok ám, létezik-e a zsiráf, akiről a felnőttek viccelődve azt mondják, „márpedig ilyen állat nincs”. Kenguru, elefánt, orrszarvú, de még szent íbisz sem él felénk, és a zebráról ...
Egyedül rajtam múlt, hogy beleéltem magam, a csoda örökké tart. A nap fényesen süt le rám, a madarak folyvást jókedvűen csivitelnek, és míg a fülledt délutánokon szunyókálok, a fák lombjai andalító történeteket susognak a fülembe. Tudtam, persze hogy tudtam, nem lesz mindig nyár, de a jót könnyű megszokni, és nekem aztán volt mit. Ruhátlanul csavaroghattam a tóparton, süttethettem a hasam, és a kóbor zivatarok is ritkán futamítottak meg.
Éjszaka ...
Hamarosan kiderül, okos vagyok-e. Tanulok másoktól, ahogy az értelmesebbek, vagy a saját kárukon sem okuló butácskák csapatát erősítem. Hovatartozásom eldöntéséhez nem bajlódnék a neves kutatók intelligenciatesztjeivel, és azt se feszegetném, mire emlékszem az iskolai tananyagból. Egyszerűen nekifutok a darázstesztnek. Kipróbálom, az első kellemetlen élménnyel a hátam mögött meg tudom-e állni, hogy megint tengelyt akasszak a darazsakkal.
Rögtön az ...
Ragadnak rám a csajok. Mindegy, fiatal vagy idősebb, elég egy pillantás, és máris tele a levegő feszültséggel. A lányok, asszonyok egyszerűen elolvadnak, ha meglátnak. Szétterül az arcukon a mosoly és annyi. Nem dicsekvés, tényleg. Mióta lejárunk a tóparti korzóra, egymás után szerzem meg a női szíveket, és a legviccesebb, hogy semmit sem teszek a népszerűségért. Csak magamat adom.
Pedig én is csaj vagyok. Apa szerint egy csajmágnes, ami bármit is ...
Nyár eleje óta készültünk a TacsiPancsira, és vasárnap végre eljött az ideje életem első igazi strandolásának. Bevallom, izgultam, és az sem nyugtatott meg, hogy apa rögtön reggeli után nekiállt bepakolni a kocsiba mindazt, amire a parton csak szükség lehet. Zsonglőrködött a naptej dobozával, játszott a labdámmal, és nagy jókedvében még dúdolgatott is. Hamisan kornyikált, de ezt kibírtam valahogy. Sokkal jobban zavart, hogy el se tudtam képzelni, miről ...
A zsákos ember a nyári reggeleken korán megjelent a tóparti sétányon. Szerette kihasználni a strand nyitása, a hőség érkezése előtti utolsó, hűvösebb perceket. Az időt, amikor még kevés a járókelő, a büfések álmosan készülődnek a vásárlók közelgő ostromára, és a plázson dolgozók a napernyők kipakolásával vannak elfoglalva. Ilyenkor jó, mert senki sem zavarja, de a legfontosabb, hogy a szinte teljesen üres parkolóban szabadon eldöntheti, hol ...
Lediplomáztam! Még mindig alig hiszem el, hogy sikerült. A reggeli ébredéskor olyan meseszerűnek tetszett a gondolat, hogy megrémültem, talán a diplomaosztót is csak álmodtam. Azt, ahogy ott állok a napsütésben, a levegőt betölti a frissen nyírt fű illata, elmélyülten tanulmányozom az előttem cipekedő hangyákat, és akkor egyszeriben kiszólítanak. Megilletődötten előre tipegek, átveszem az oklevelet, lepacsizok, és míg szól a taps, torkomban dobogó szívvel ...
