Megbűvölten bámulja, gyönyörködik világra nyíló ablakának csodás képeiben, a kíváncsiságtól hajtva szívesen kicsomagolná fekete keretéből. Kezelésének fortélyait lassan kitanulja, a fotelban heverő távirányítót taposva a messzeségbe látogat, aztán gyermeki ártatlansággal kukkant be a fal és a mesebeli masina hátlapja közti keskeny résbe. A fényben táncoló figurák nyomát itt rendre bottal ütheti, ám fiatal társam, Bo így is lelkes rajongója a zajos ...
Fásult nyugalomba süppedve pihen a világ, az utcán színes konfettit kerget, néma papírtrombitát görget a szél, a fák csupasz ágain károgó varjak tollászkodnak. Idebent rezzenéstelenül őrzi a karácsony hangulatát a feldíszített fenyő, ám az ünnepnek vége, csodája lassan ködbe vész. Zajos hajcihő kíséretében máris elbúcsúzott az óév, szilveszter éjjelén beköszöntött az új esztendő, a küszöbön toporgó szürke hétköznapok érkezéséig annyi van ...
Sercegve hunyorognak a színes viaszgyertyák, békésen szunnyad a kapkodós rohanás, a szőnyegen morzsányi papírfecnik emlékeztetnek a csomagbontogatás csodálatos perceire. Meghitt csend honol, a kályhában lobogó tűz barátságos ropogása elálmosít. Pihen a Jézuska érkezésére vidáman csilingelve figyelmeztető bronz harangocska, laposakat pislogok én is, hortyogó társamhoz, Bóhoz simulva idézem magam elé az ünnepi sürgés-forgás izgalmát, a szenteste örök ...
Dobozkájukban megbújva számlálják az estéket a törékeny üvegdíszek, izgatott csilingelésük az alkony csendjében átszüremlik a kopott kartonfedélen. Méltóságteljes némaságban tervezgeti a fenyő csúcsának maga sem tudja hányadik meghódítását a ködös múlt szépségén merengő vénséges ezüstcsillag, ügyel a nyelvére a régi bronz harangocska. Lassan búcsúzik az aranyvasárnap, közeleg a fenséges karácsony, ám én még latolgatom, milyen ajándékokkal ...
Elillant a varázslat, az apró ünnepi gyertya csúcsán vidáman táncoló lángocskát egyetlen szuszra elfújtam. Izgatottan toporogtam, nagyokat nyeltem, reménytől csillogó tekintettel gusztálgattam a kerek tálcán felszolgált finomságokat. Boldogan fogadtam a fülcibálós köszöntéseket, szemem sarkából vizslattam a rám váró meglepetéseket, ám a szívem mélyén annak örültem igazán, hogy a legcsodásabb ajándékot, szertelen társamat, Bót már korábban megkaptam.
...
Fedeles kancsóban pihen a mézes tejecske, a közelgő mesebeli vendégnek kikészített bögre mellett tányérnyi édes keksz kínálja magát. A kályha ajtajának üvege mögött esti táncuk utolsó fordulóit ropják a vidáman ugráló lángocskák, átforrósodott oldalának keskeny párkányáról vastag zoknik függeszkednek. Csendes a ház, mégis izgalmasnak ígérkezik az éjszaka, hisz noha magamnak nem kértem semmit, talán végre megleshetem az ajándékokkal megrakodva ...
Folyton elszólta magát, ahogy általában, úgy utolsó találkozásunkkor megint Plankának hívott. A nyelvbotláson hamar túllépett, újra és újra a nevembe illesztette a fölösleges mássalhangzót. Kérges tenyerével elfogódottan simogatta a kobakomat, álmélkodott termetem karcsúságán, sajnos, az már véletlenül sem derülhet ki, milyen lett volna az ölében ücsörögni. Bárcsak viccelne, évődne még, ám ezen a földön nem tréfálhat többé, Pista papa örökre ...
Mozdulatlanul pihent tornácunk falánál, girbegurba nyelének repedezett vége támaszra lelt az árnyékba burkolódzó sarokban. Ruganyos nyírfaágakból kötött feje álmosan simult a járda kövéhez, kopott vesszői remegtek tolakodó érintéseimtől. Szimatolva ismerkedtem szokatlan illatával, találgattam történetét, míg képzeletemben lassacskán felsejlett a szórakozott boszorkány alakja, aki az éjszaka sötétjében elkeveredve ajtónkban felejtette elmaradhatatlan ...
Utoljára kocogta körbe birodalmát, tüskés bundácskájában dideregve szaporán kapkodta mancsait. A korán leszálló este sötétjében bebarangolta a zörgő avarral borított csapásokat, tűnődve toporgott az ismerős fordulóknál. Elmerengett a nyár szépségéről, ízlelgette az ősz fanyarkás illatát, gallyakból emelt kuckója kapujából még egyszer visszanézett. Sünmama búcsút intett, aztán eltűnt a sárguló fűszálak erdejében, összezáruló függönyük ...
Halloweenre megfaraghattam volna, narancsos héján játékos ábrákat formálhatnának az éles karmaim hasította árkok. Oldala rücskös bőrének ráncai közül barátságos rémpofa vigyoroghatna, szárának meghasadt csonkjából lehetne a foghíjas boszorkány horgas vasorra. Kérgébe vájva megjelenhetne mancsom felnagyított lenyomata, világíthatna jellegzetes sziluettem, ám mert annyira a szívemhez nőt, még a mai ünnep tiszteletére sem csináltam lámpást a ...
